Folytatódik a Lázár Ervin-program

Kultúra

Folytatódik a Lázár Ervin-program, amely minden 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolás diák számára biztosítja, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a Lázár Ervin-program szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.

A Lázár Ervin-program azzal a céllal indult, hogy minden 1-8. évfolyamon tanuló gyermek olyan kulturális ismeretekre, élményekre tegyen szert, ami értékorientált, az európai értékek, a magyar hagyományok, illetve a keresztény értékek hordozója – hangsúlyozta Kásler Miklós.

Felidézte, hogy a járványhelyzet miatt fél évvel az indulása után fel kellett függeszteni a programot és át kellett helyezni az online térbe. Utalt arra, hogy az új tanévben is a járványhelyzet alakulásától függően szervezik majd meg a programokat.

Mint a helyszínen kiosztott sajtóanyagban olvasható, a program nemcsak az állami fenntartású intézményekben tanulókat érinti, hanem az összes 1-8. évfolyamos diákot. Az általános iskolás diákok mellett a 6 és 8 osztályos gimnáziumok tanulói is részt vehetnek a programban, amely így több mint 700 ezer gyereket érint.

A tájékoztatás szerint idén több mint kétszáz előadóművész vagy előadóművészeti szervezet jelentkezett a programra több mint 800 előadással. Újdonság, hogy muzeális intézmények is bekapcsolódtak a programba.

Mint írták, a kezdeményezés eredményeként 2021. október 22-ig több mint 415 ezer jegyet vásároltak meg a 2021/2022-es tanévre és 68 ezer jegyet már fel is használtak.

 

MTI