Tehetségnapot tartottak a Kis Kossuthban

Egyetem

LeEGO, Titkok kamrája, Észbontó – bemutatkoztak a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának tehetséggondozó programjai és tehetséges diákjai.

Az egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában és Általános Iskolájában három helyszínen összesen több mint 2200 általános és középiskolás tanul. Közülük csaknem 400 tehetség munkája volt látható és hallható fotó, előadás, videó és egyéb alkotás formájában szerdán, az intézmény első Tehetségnapján.

– A gyakorlóiskola tanulói évről évre kiemelkedően szerepelnek hazai, illetve nemzetközi tanulmányi-, és sportversenyeken. Más intézmények ezért mintaként tekintenek a Debreceni Egyetemen folyó tehetséggondozásra – hangsúlyozta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes köszöntőjében.

Az intézményben két akkreditált kiváló tehetségpont működik, számos tehetséggondozó program és műhely segíti a tanulók kibontakozását, képességeinek fejlesztését. A diákok mind az általános, mind a középfokú oktatásban több tudomány-, művészeti-, és sportág közül választhatnak, ahol tehetségüket továbbfejleszthetik.

– Nem titkolt célunk ezzel a rendezvénnyel, hogy megmutassuk, milyen gazdag tehetséggondozó munka folyik és milyen sokszínű tehetség jelenik meg az intézményünkben – emelte ki Miklósvölgyi Miklós megbízott igazgató.

Az intézmény tanulói az elmúlt években főként az idegen nyelvek, a természettudományok és a sport területén értek el kiemelkedő teljesítményt. Évente 3-4 diák végez az OKTV legjobb 10 tanulója között, és nyertek már többek között Richter ösztöndíjat, Tehetséges Magyar Fiatal kitüntetést, valamint kaptak NTT Felfedezett és Magyarország jó tanuló jó sportolója elismerést. Ebben fontos szerepe van azoknak a tehetséggondozásból szakvizsgázott pedagógusoknak, akik szintén számos elismerést – Bonis Bona díj, Rácz Tanár Úr Életműdíj, MesterM díj – kaptak munkájukért.

– Ezen a rendezvényen szembesülünk azzal, hogy milyen munkát végeztünk az elmúlt években. Egyben megismerhetjük egymás tehetséggondozó programját is – összegezte Kiss Gabriella vezető tanár, a Tehetségnap szervezője, aki a megnyitón vette át gimnáziumi igazgatóhelyettesi kinevezését.

A Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese a Tehetségnapon adta át Denichné Hajdu Mónika Timea általános igazgatóhelyettesi és Kovács Andrea általános iskolai igazgatóhelyettesi megbízólevelét is. Kinevezésük 5 évre szól.
unideb.hu