Hells Angels

Románia kiadta az amerikai hatóságoknak a Hells Angels egy szervezett bűnözéssel gyanúsított tagját

Világ

Románia kiadta az Amerikai Egyesült Államoknak a Hells Angels (Pokol Angyalai) motorosklub egy szervezett bűnözéssel gyanúsított tagját – közölte hétfőn a román rendőrség.

 

Az országos rendőr-főfelügyelőség (IGPR) hivatalos tájékoztatása szerint 2020-ban a román rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) az amerikai kábítószerellenes hivatallal (DEA) és az US Marshals Service-szel együttműködve az amerikai igazságügyi minisztérium megbízásából indított vizsgálatot a Hells Angels tagja ellen, akit nemzetközi drogkereskedelemben való részvétellel, pénzmosásban való bűnrészességgel, a fegyverekre és lőszerekre vonatkozó törvények megsértésével, emberölés előkészítésével, szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsítanak.

Az amerikai partnerek által kiadott nemzetközi körözés alapján a román hatóságok tavaly decemberben letartóztatták a keresett román állampolgárt, majd januárban a kiadatási kérelmet is jóváhagyták. A Hells Angels tagját az Egyesült Államokba szállítják, ott kell majd bíróság elé állnia.

A bukaresti média szerint Marius Lazarról van szó, aki a – világszerte több mint háromezer tagot számláló – motorosklub bukaresti vezetőjeként 2020-ban állítólag 400 kilogrammnyi kokain és metamfetamin Amerikából történő beszerzését és Új-Zélandba juttatását, illetve egy rivális banda két tagjának meggyilkolását szervezte meg. Elfogásakor 50 ezer euró készpénzt találtak nála.

Lazart először 2020 novemberében, két feltételezett új-zélandi bűntársával együtt vette őrizetbe a DIICOT az amerikai hatóságokkal közösen végzett nyomozás és rajtaütés eredményeképpen. Az Egyesült Államok már akkor kérte kiadatását, miután azonban védőügyvédje az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, a bukaresti táblabíróság Lazar büntetlen előéletére hivatkozva tavaly nyáron elrendelte a hatósági felügyelet feloldását.

(MTI)