A péntektől vasárnapig tartó 25. Dreher Hungarian Openre 22 ország több mint 300 versenyzőjét várja a Magyar Darts Szövetség.
A szövetség keddi sajtótájékoztatóján Balázs Gábor elnök elmondta, hogy a Dreher Hungarian Open WDF-ranglistaverseny az egyetlen olyan viadal a sportágban, amit még a Covid-világjárvány alatt is megrendeztek, így 1999 óta folyamatos a jelenléte a sportnaptárban.
“A verseny az utolsó lehetőség, hogy a december elején az angliai Lakeside-ban sorra kerülő WDF-világbajnokságra helyet szerezzenek a versenyzők. Az eseményen tíz pontszerző kategóriában, köztük paradartsban mutatják meg tudásukat a résztvevők a Bp. Honvéd Dózsa György úti vívótermében” – mondta az elnök. Hozzátette, hogy 2024-ben 8 felnőtt és 9 ifjúsági pontszerző versenyt rendez majd a szövetség, és ezzel a régió és Európa legnagyobb versenyszervezőjévé válva segíti a hazai játékosok eredményesebb versenyzését.
Balázs Gábor köszöntötte a szeptemberben Dániában megrendezett világkupán sporttörténeti bronzérmet nyert Kámán Lehel, Rucska József páros jelenlévő tagját, Rucska Józsefet. A páros az első magyar felnőtt vk-érmet nyerte, melyről Rucska József elmondta, tudatos munka eredménye volt. Kiemelte, társával annyira megértették egymást, hogy szinte nem is kellett kommunikálniuk a verseny alatt.
A december 2. és 10. közötti WDF-világbajnokságról az elnök megemlítette, 2022-ben Ihász Veronika sporttörténelmet írt azzal, hogy kijutott, az idén pedig már öt magyar játékos szerepelhet Lakeside-ban. A nőknél Ihász Veronika, a férfiaknál Kovács Patrik és Takács Gábor, az ifjúsági lányoknál Turai Krisztina, az ifjúsági fiúknál Borbély András. Mivel a fiúknál az elődöntőt és a döntőt, a lányoknál pedig csak a döntőt játsszák le a felnőttek vb-jével összekötve, két magyar érem már biztos. Az elnök kiemelte, hogy Magyarország az egyetlen nemzet, amely mind a négy kategóriában részt vehet a világbajnokságon.
Rucska József vk-bronzérmes versenyző, Ihász Veronika edző-férje az MTI-nek elmondta, hogy egy hónappal a vb előtt a finanszírozás még nem megoldott, bár a szövetség mindent megtesz a versenyzők támogatásáért.
“Zajlik a szponzorkeresés, bízunk benne, hogy sikerül támogatót találni, és az állami segítség is megérkezik” – mondta Rucska József.
(MTI)