Kerkez Milos az angol Bournemouth csapatához szerződött

Sport

Az elmúlt napokban megjelent híreket igazolva Kerkez Milos az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bournemouth-hoz szerződött.

A Premier League-ben legutóbb 15. helyezett klub a Twitter-oldalán és a honlapján jelentette be csütörtökön reggel, hogy leigazolta a nyolcszoros magyar válogatott balhátvédet. A megállapodás időtartamáról és az átigazolási összegről nem írtak, de korábbi sajtóinformációk szerint a játékos négy évre kötelezte el magát, a Bournemouth pedig 18 millió eurót fizetett érte. Neill Blake, az AFC Bournemouth ügyvezető igazgatója a klub honlapján elmondta: nagyon örülnek, hogy bejelenthetik Kerkez szerződtetését.

“Több európai csapat is szerette volna megszerezni, ő viszont, miután megismerte a jövőre vonatkozó terveinket és céljainkat, hozzánk akart igazolni” – fogalmazott. – “Atletikus alkata és támadó felfogása nagy erősítés a keretünknek, várjuk a közös munkát.” A 19 éves Kerkez Milos tavaly januárban szerződött az AC Milantól a holland AZ Alkmaarhoz, melyben alapemberként számítottak rá az elmúlt idényben. A szezonban – minden versenysorozatot figyelembe véve – 52 mérkőzésen lépett pályára, öt gólt szerzett és kiosztott hét gólpasszt a Konferencia-ligában elődöntős gárdában. A szerbiai születésű futballista a Hajduk Kula, a Rapid Wien, majd az ETO FC Győr utánpótlásában nevelkedett, utóbbi klubtól került 2021 februárjában a Milanhoz. Az olaszok felnőtt csapatában egy felkészülési mérkőzésen kapott lehetőséget.

Kerkez a Bournemouth harmadik nyári igazolása és Szoboszlai Dominik (Liverpool FC) után a második magyar jelenleg a PL-ben, amely jelenleg a világ legerősebb bajnoksága.
Magyar futballisták a Premier League-ben:

Kozma István: Liverpool
Gera Zoltán: West Bromwich Albion, Fulham
Király Gábor: Crystal Palace, Aston Villa
Torghelle Sándor: Crystal Palace
Priskin Tamás: Watford
Fülöp Márton: Sunderland, Manchester City, West Bromwich Albion
Halmosi Péter: Hull City
Kurucz Péter: West Ham United
Bogdán Ádám: Bolton Wanderers, Liverpool
Buzsáky Ákos: Queens Park Rangers
Szoboszlai Dominik: Liverpool
Kerkez Milos: Bournemouth