Kajak-kenu vk – Alakulóban a magyar olimpiai csapat

Sport

A részben utánpótláskorú versenyzőkkel felálló magyar válogatott 15 éremmel, négy arannyal, nyolc ezüsttel és három bronzzal zárta a vasárnap véget ért, szegedi kajak-kenu világkupát, a dobogós helyek közül azonban csak kettő – Tótka Sándor (K-1 200 m, 2.); Balla Virág, Takács Kincső (C-2 500 m, 2.) – született olimpiai számban.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint nagyon kemény munka vár rájuk a tokiói olimpiáig, amelyen augusztus 2-án kezdődnek majd a gyorsasági szakág versenyei.

A hétvége egyik kellemetlen meglepetése hazai szempontból az volt, hogy a két férfi négyes közül egyik sem jutott az A döntőbe, bár a hosszú ideje együtt készülő Kuli István, Molnár Péter, Nádas Bence, Tótka Sándor kvartett Kuli sérülése miatt elvesztette vezérevezősét, s a fiatal Balogh Gergely ugrott be helyette.

“Elmarasztalni semmiképpen nem kell az egységet” – mondta az M4 Sportnak a szövetségi kapitány. “Balogh Gergelyt bedobtuk a mélyvízbe, természetesen még nem tudta azt nyújtani, amit a többiek másfél éve gyakorolnak. És azt látni kell, hogy a négyesben csak akkor lehet eredményt elérni, ha négy százszázalékos ember ül benne.”

Hüttner elmondása szerint Kuli már elkezdheti edzéseket, így várhatóan ott lehet majd a hajóban a három hét múlva sorra kerülő poznani Európa-bajnokságon, de ezzel együtt nem vár kiemelkedő teljesítményt az egységtől.

“Az Eb megmutathatja, hogy milyen másik számokban vagyunk erősek, s ennek fényében hozhatunk majd egy döntést” – tette hozzá a szakember.

A magyar válogatottnak férfi kajakban a maximális számú hat kvótája van, az ötkarikás játékokon négy számot – K-1 és K-2 1000 métert, K-1 200 métert és K-4 500 métert – rendeznek ebben a szakágban.

Bár az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenupáros vasárnap csak nyolcadik lett 1000 méteren, előtte – csütörtökön – két indulási jogot szerzett Magyarországnak Tokióra, Hüttner Csaba pedig teljes mellszélességgel támogatja azt, hogy a két 21 éves sportoló olimpiai csapattag legyen.

“A verseny végére fizikálisan és idegileg is elfáradtak, a döntőben már nem voltak frissek. Ezzel együtt szerintem az olimpiai keretben a helyük, ennek a két fiatalembernek ott kell lennie a játékokon” – jelentette ki a kapitány.

Női C-2 500 méteren vasárnap már lezárult a válogató, elsőként az Európa-bajnok és többszörös világbajnoki ezüstérmes győri kenupáros, Balla és Takács került a tokiói magyar kajak-kenu csapatba, miután ezúttal is előrébb végzett hazai riválisánál.

“Az ő esetükben nem volt szerencsés az olimpia elhalasztása, mert tavaly nagyon rá voltak fókuszálva a játékokra, de szerintem idén is jók lesznek” – mondta róluk Hüttner.

A többi számban két hét múlva, ugyancsak Szegeden rendezik az olimpiai válogatót, majd egy héttel később Poznanban kerül sor az Eb-re, az ott elért eredmények alapján alakul majd ki a tokiói magyar csapat további összetétele.

A hetet értékelve a kapitány úgy fogalmazott, utalva a három megszerzett olimpiai kvótára, hogy “amiért jöttünk, az megvan”, de mint mondta, a vk-n azok a nemzetek teljesítettek jól, amelyek versenyzői számára ez a verseny válogató volt.

“A németek például nagyon jók voltak, nekünk nagyon kell igyekeznünk, hogy utolérjük ezt az erős csapatot. De úgy gondolom, hogy az Eb után már mi is boldogabbak leszünk” – fogalmazott.

A magyar válogatottnak most hat-hat férfi és női kajakos, három női kenus és két férfi kenus kvótája van Tokióra. A még hiányzó indulási jog begyűjtésére az oroszországi Barnaulban ezen a héten sorra kerülő világkvalifikációs verseny kínálja az utolsó lehetőséget, a magyar induló Bodonyi András lesz C-1 1000 méteren.

A szegedi világkupán összesen 26 versenyszámban osztottak érmeket, a 60 ország több 900 versenyzője között 45-en képviselték a magyar színeket. A viadal a járványügyi intézkedések miatt nézők nélkül zajlott a Maty-éren.

Kép: A szlovák Martin Hvojnik a kajak 200 méter előfutamában a Szegeden zajló kajak-kenu világkupaversenyen 2021. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

MTI