Női kosárlabda Euroliga – Isztambulban lesz a négyes döntő

Sport

Isztambulban rendezik a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjét, amelyben a Sopron Basket csapata is érdekelt.

A nemzetközi szövetség (FIBA) pénteki tájékoztatása szerint a török város 2016 óta először lesz házigazdája az eseménynek, amelyet április 16. és 18. között rendeznek.

A négyes döntő első, pénteki napján az elődöntőben a Sopron a spanyol Salamanca együttesével találkozik, míg a házigazda Fenerbahce a legutóbbi két kiírás győztesével, a Jekatyerinburggal játszik.

A 13-szoros magyar bajnok 2009, 2018 és 2019 után negyedszer került a négy közé az Euroligában, eddigi legjobb eredménye a 2018-as ezüstérem volt.

(MTI)