A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy szabálytalanul előző német motorossal szemben.
A vád szerint a 72 éves férfi 2022. május 12-én egy 8 motorkerékpárból álló csoport utolsó tagjaként közlekedett Jászladány felől Szászberek felé. Előttük haladt egy több autóból álló járműoszlop, melyek előzésébe a motorosok belekezdtek. A csoport utolsó tagjaként a vádlott is megkezdte a járműoszlop előzését.
A motorossal szemben közlekedett egy kocsi, akinek a sávjába a vádlott behaladt, ezzel arra kényszerítve a szemből szabályosan érkező járművezetőt, hogy az ütközés elkerülése érdekében jobbra kormányozzon. A manőver után az autó jobb oldala az útról lehaladt, majd a sofőr visszakormányzása miatt sodródni kezdett és a másik sávba áttérve összeütközött a szabályosan közlekedő sértetti járművel.
A balesetben a sértett életét vesztette.
A járási ügyészség vádiratában fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.
A vádlott bűnösségéről a Jászberényi Járásbíróság fog dönteni.
(ugyeszseg.hu)