A szolnoki rendőrök időn belül elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a tolvajt

Rendőrség

Egy kétségbeesett nő tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságra 2022. október 4-én hajnalban, és elmondta, hogy kirabolták. A bejelentést megelőzően 4 óra körül gyalogolt a szolnoki Campus előtti járdaszakaszon, amikor mögé lépett egy ismeretlen és megpróbálta lerántani a vállán lévő kézitáskáját. A sértett ellenállt, de a támadó nem hagyta békén és addig rángatta, míg a nő a földre esett. Ekkor 1,5 méteren keresztül a férfi a földön húzta, végül meg tudta kaparintani a táskát és azzal elszaladt. A helyszínre érkező szolnoki rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a környékbeli kamerafelvételek elemzését. A felvételeken látható feltételezett elkövető nem volt ismeretlen a helyi rendőrök előtt.

A 23 éves szolnoki férfit otthonában elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett miatt folytat eljárást.