Letartóztatásban marad a barátja életét előre kitervelten, késsel kioltó jászladányi nő

Rendőrség

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Szolnoki Törvényszék azon végzését, amellyel az előre kitervelten elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolt jászladányi nő letartóztatását a vádemelést követően fenntartotta.

A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Főügyészség vádirata szerint a jászladányi nő 2017. év őszétől Bécsben élt, ahol megismerkedett egy tunéziai állampolgárságú férfivel, a későbbi sértettel. A férfi felajánlotta a nőnek, hogy házasodjanak össze, a kapcsolat azonban a férfi szerelemféltő viselkedése miatt hamar megromlott, ezért a nő elhatározta, hogy helyreállítja kapcsolatát a korábbi partnerével, a tunéziai férfit pedig megöli. Ennek megfelelően 2019. február 24. napján, hajnalban, szórakozásból hazatérve a nő a kábítószer hatása alatt álló sértettet egy 12-14 cm pengehosszúságú bicskával előbb a nyakának bal oldalán, majd dulakodás közben test szerte megszúrta, megvágta, végül egy oldalirányú vágó mozdulattal jobbról balra elmetszette a sértett nyakát.

A sértett e bántalmazás következtében rövid idő alatt életét vesztette.

A nő a sértett ruházatában tartott készpénzt eltulajdonította, majd a holttestet fűrész és kés segítségével feldarabolta, a testrészeket több bőröndbe rejtette, azokkal Budapestre utazott, és a holttest maradványaitól anyja segítségével olyan módon szabadult meg, hogy azokat sósavval leöntötte.

A Szolnoki Törvényszék a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Főügyészség indítványára fenntartotta a nő letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, amely végzés ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezéseket nem tartotta alaposnak, ezért az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítványt.

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú végzést helybenhagyta és megállapította, hogy a nővel szemben többek között kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett élet elleni bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség, ezért fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A nő ellen továbbá jelenleg több büntetőeljárás van folyamatban és a jelen ügyben a gyanúsítotti kihallgatását követően újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ezért a bűnismétlés veszélye is megállapítható. E törvényi okokra tekintettel törvényesen került sor a nő letartóztatásának fenntartására és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását az ítélőtábla sem tartotta indokoltnak.

Az eljárás a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.