Immunrendszert erősítő vírus

Elhunyt négy beteg, 246 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Ország

Négy beteg meghalt és újabb 246 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 843 502 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 549 383-an a második, 525 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.

A kormányzati portálon azt írták: 815 851-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 102-re, a gyógyultaké 779 114-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 6635. Kórházban 300 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 43-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 2842-en vannak, a mintavételek száma 6 724 821.

Kiemelték, hogy a delta vírusmutáns több európai országban és Magyarországon is terjed. Az oltás azonban működik, minden más védekezési módszernél hatékonyabb; a beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, a betegség lefolyása pedig az oltottaknál általában jóval enyhébb – hívták fel a figyelmet.

Jelezték azt is, hogy a magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már meg is kapta a vakcinát, de annak sem késő, aki még nem tett így. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.

A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten, de az a háziorvostól is kérhető. Az időseknek, a krónikus és a legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás.

A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten, de az a háziorvostól is kérhető. Az időseknek, a krónikus és a legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (146 690) és Pest megyében (113 259) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (47 066), Győr-Moson-Sopron (44 807) és Hajdú-Bihar megye (42 863). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 17 877 fertőzöttel.

MTI