Szent László-templombúcsú

Kultúra

Szent László Domonkos Plébánia, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. és a Debreceni Művelődési Központ június 25–26-án Szent László –templombúcsút szervez a Bem téren a Szent Domonkos-rend 800 éves jubileuma alkalmából. Fővédnök: Barna Máté OP, a Domonkos-rend vikáriusa.

A rendezvény védnökei:
Fodor Levente, a városrész önkormányzati képviselője;
Dr. Kiss Sándor önkormányzati képviselő;
Dr. Mazsu János önkormányzati képviselő, tanácsnok

2016. június 25., szombat
16.30 – Megnyitó
Ünnepi köszöntőt mond: Dr. Mazsu János önkormányzati képviselő, tanácsnok és Dr. Velkey Ferenc, egyetemi docens, a plébánia képviselőtestületének elnöke
Közreműködik: a Magyar Honvédség Debrecen Helyőrségi Zenekar, vezényel Pál István százados
17.15 – Az Ady Endre Gimnázium diákjainak előadásában a Domonkos-rend szentjeihez és Szent László királyhoz kapcsolódó versek, prózák
18.00-19.00 – Szabadtéri szentmise – celebrál Barna Máté OP, a Domonkos-rend vikáriusa
19.00-20.30 – A Debreceni Népi Együttes műsora: részlet a Wass Albert azonos című regénye alapján készült “Tizenhárom almafa” című táncjátékból
16.30-18.30 – A gyermekeket kézműves foglalkozásokra várjuk: címertervezés fémdomborítással, középkori írás kipróbálása: névtábla készítése, ajtókopogtató készítése, csuhéliliom, csuhépillangó és csuhébaba kötözése, hűtőmágnes készítése gipszből

2016. június 26., vasárnap
9.30 – Ünnepi búcsúi szentmise a Szent László Domonkos Templomban (Füredi út 6.), melyet Palánki Ferenc Debrecen-Nyíregyházi megyéspüspök celebrál

Június 17-től július 9-ig látható az ÚTON LENNI – Fejezetek a Domonkos-rend 800 éves történetéből – és a „Szerzetesek szekere” útjaiból című kiállítás a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.