Városrehabilitációs program kezdődik Törökszentmiklóson

Helyi hírek

Városrehabilitációs program indul Törökszentmiklóson a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert mintegy kétszázmillió forintból – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere az MTI-vel.

Markót Imre (Otthonunk Szentmiklós Egyesület) elmondta: a pályázat támogatási szerződését nemrég írták alá, így elkezdődhet az engedélyezési tervek elkészítése. A beruházás a tervek szerint még idén elkészül.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei város északi területén szilárd útburkolatot kap a Téglagyár utca, valamint leaszfaltozzák a Szivárvány és a Nap utca eddig le nem burkolt szakaszait is. A Nefelejcs utcában pedig korszerűsítik a csapadékvíz-elvezető rendszert – ismertette.

A beruházás során lebontanak néhány romos állapotú lakatlan ingatlant, később ezeket közösségi célokra hasznosítaná az önkormányzat.

A keleti városrészben illegális hulladéklerakókat számolnak majd fel, és szolgálati lakást is kialakítanak egy épület felújításával – mondta a polgármester.