Megújul a református templomtorony süvege Túrkevén

Helyi hírek

Megújul a református templomtorony süvege Túrkevén, a már elkezdődött beruházás a tervek szerint idén ősszel ér véget – közölte a túrkevei református lelkész kedden az MTI-vel.

Kereszti Roland elmondta: a süveg cseréjét, a homlokzat teljes felújítását 250 millió forinttal támogatta a magyar kormány. Emellett a Túrkevei Református Egyházközség saját forrásból újítja fel a templom tizenhárom, nagyméretű ablakát és ajtajait – jegyezte meg.

Hozzátette: a torony süvege teljesen megújul, de a régihez lesz hasonló azzal a különbséggel, hogy modern technológiával készül. Az új díszek már elkészültek a korábbi, kétszáz éves díszek mintájára. Az eredetileg zsindelyfedésű torony 1821-ben kapott vörösréz borítást – jegyezte meg.

A lelkész elmondta: 2018-2019-ben szigetelték a templomot és részben megújult a templom homlokzata. A mostani felújítás az istentiszteleteket nem zavarja – fűzte hozzá.

Kereszti Roland arról is beszámolt, hogy a túrkevei, barokk stílusban épült református templomot 1755-ben szentelték fel. A hátsó klasszicista homlokzata négy ión oszlopos csarnokkal 1845-ben készült el egy átépítés során. Az egyhajós, téglalaprajzú épület kazettás mennyezetű, a hajó két végén emeletes karzattal. A főhomlokzat síkjában álló torony derekán körülfutó tűzjelző erkély található kovácsoltvas ráccsal.