A debreceni menekülttábor környékén lakók mellett tüntettek csütörtök este Debrecenben.A Facebookon szervezett demonstráción mintegy kétszázan vettek részt. A menet rendőri biztosítással vonult mintegy egy kilométeren át egy üzlet parkolójából a migránsokat befogadó állomás bejáratának közelébe – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
A tábort elérve Keresztesy Gergő főszervező rövid beszédében kiemelte: a demonstrációt azért szervezték, hogy kifejezzék szolidaritásukat a környéken élőkkel.
A bevándorlás már egész Európa problémája, s itt az ideje, hogy a beszédet tettek váltsák fel – jelentette ki. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy nem tudják, kik érkeznek a táborba, hogy a táborlakók minden papír, igazolvány nélkül “kószálhatnak” a városban.
A szónok szerint a debreceni menekülttábort be kellene zárni.
A rendőrség egy korábbi közlése szerint 2014-ben és 2015-ben eddig nem volt lakossági panaszbejelentés a táborlakók miatt a rendőrségen.
Harhai Zsolt, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) észak-alföldi regionális igazgatója az MTI tudósítójának a demonstráció helyszínén elmondta: jelenleg több mint 1600-an tartózkodnak a 830 ember befogadására alkalmas táborban, ami az eddigi abszolút csúcs. Naponta 150-200-an érkezik a befogadóállomásra, s átlagosan 3 hetet töltenek ott a migránsok – fűzte hozzá.
A demonstráció rendben, nagy rendőri biztosítással zajlott le. Közben a táborlakók csoportjai a tábor bejáratának környékéről figyelték az eseményeket, többen az újságíróktól érdeklődtek, miért vonulnak a magyarok, majd a választ hallva visszamentek a táborba.