Debrecen, egyetem, központi épület, Egyetem tér

A Debreceni Egyetemen rendezik meg a 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának megmérettetéseit

Egyetem

Húsz év elteltével ismét a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara rendezi április 12-14. között a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Társadalomtudományi Szekciójának megmérettetéseit, amelyen 12 tudományterületen (Egészségszociológia és egészségpolitika, Esztétika, Filmtudomány, Filozófia, Kulturális- és szociálantropológia, Média- és kommunikációtudomány, Művelődés- és kultúraelmélet, Nemzetközi tanulmányok, Politikatudomány, Szociális munka, szociálpolitika, Szociológia, Vallás- és hittudomány) 29 tagozatban 30 intézmény több mint 300 hallgatója ad számot tudományos kutatásainak eredményeiről – adta hírül a Debreceni Egyetem. 

A rendezvény megnyitójának időpontja: 2023. április 12. szerda 10.30

Helyszíne: Debreceni Egyetem Főépület, Aula (Debrecen, Egyetem tér 1., 2. emelet)

Ugyanitt 2023. április 14-én, pénteken 9.30-kor kezdődik az esemény díjátadó ünnepsége.

Ügyvezetés

Dr. Czibere Ibolya
egyetemi tanár, tanszékvezető, intézetigazgató
a 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának ügyvezető elnöke

Dr. Molnár Éva
egyetemi adjunktus,
a 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának ügyvezető titkára

Loncsák Noémi
egyetemi tanársegéd,
a 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának szervező titkára

A Szervezőbizottság további tagjai

Diebel Andrea
középiskolai kapcsolattartó, önkéntes koordinátor

Juhászné Marosi Edit
vizuális megjelenítés, grafikai és tördelő munkálatok, adminisztratív feladatok

Nemes-Zámbó Gabriella
szakmai és szabadidős programok szervezője

Pércsiné Ratku Ibolya
adminisztratív feladatok

Szakmai bizottság vezetése

Dr. Orosz Éva
professzor emeritus,
az OTDT Társadalomtudományi Szakmai Bizottságának elnöke

Dr. Arató Krisztina
egyetemi tanár,
az OTDT Társadalomtudományi Szakmai Bizottságának elnökhelyettese

Dr. Bartus Tamás
egyetemi tanár,
az OTDT Társadalomtudományi Szakmai Bizottságának elnökhelyettese

Dr. Kollányi Zsófia
egyetemi adjunktus,
az OTDT Társadalomtudományi Szakmai Bizottságának titkára

Szakmai Bizottság tagjai
Tagozati képviselők

Egészségszociológia és egészségpolitika
• Dr. Kollányi Zsófia
• Dr. Huszti Éva

Esztétika és filmtudomány
• Dr. Fülöp József
• Dr. Tánczos Péter
• Dr. Győri Zsolt

Filozófia
• Dr. Simon József
• Dr. Olay Csaba
• Dr. Valastyán Tamás

Kulturális és szociálantropológia
• Dr. Kotics József
• Dr. Letenyei László
• Dr. Biczó Gábor

Média- és kommunikációtudomány
• Dr. Kálai Sándor
• Dr. Szíjártó Zsolt

Művelődés- és kultúraelmélet
• Dr. Arapovics Mária
• Dr. Fazakas Gergely

Nemzetközi tanulmányok
• Dr. Csicsmann László
• Dr. Koller Boglárka
• Dr. Takács Levente

Politikatudomány
• Dr. Arató Krisztina
• Dr. Balogh László Levente

Szociális munka és szociálpolitika
• Dr. Bognárné Erdős Márta
• Dr. Csoba Judit

Szociológia
• Dr. Albert Fruzsina
• Dr. Szabó Tóth Kinga
• Dr. Czibere Ibolya

Vallás- és hittudomány
• Dr. Sarnyai Csaba Máté
• Dr. Németh Áron

Program:

1. nap 8 2023. április 12. (szerda)
8.00 – Regisztráció

(a rendezvény ideje alatt folyamatos)

Debreceni Egyetem Főépület

Egyetem tér 1.

10.30 – 12.00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.10 – 11.50

Megnyitó Köszöntőt mond:

10.30–10.40 Dr. Csernoch László,

a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese

10.40–10.50 Dr. Szendrő Péter,

az Országos Tudományos Diákköri Tanács örökös elnöke

10.50- 11.00 Dr. Mezey Barna,

az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke

11.00-11.05 Dr. Orosz Éva, a Társadalomtudományi Szakmai Bizottság elnöke

11.05-11.10 Dr. Czibere Ibolya, a Társadalomtudományi Szekció ügyvezető elnöke

Moderátor: Dr. Czibere Ibolya

 

Roska Tamás Tudományos előadás Előadó: Ilyés Virág

A Roska Tamás Emlékérem átadása

 

 

 

 

 

 

 

 

Debreceni Egyetem Főépület, Aula

12.00-12:30 Zsűritájékoztató Debreceni Egyetem Főépület, Aula
12.30 – 18.00 Tagozati előadások Debreceni Egyetem Főépület
11.30 – 14.30 Ebéd

(egyénileg, a tagozati beosztásoknak megfelelően)

Campus Catering Nagyerdei Étterem
14.00 – 18.00 Fakultatív kulturális és szabadidős programok
19.00 – Díszvacsora

Pohárköszöntőt mondanak

az OTDT és a Debreceni Egyetem képviselői

Az este díszvendége a Lautitia Kóruscsalád Vezényel: Nemes József

Debreceni Egyetem Főépület, Díszudvar

 

 

2. nap 8 2023. április 13. (csütörtök)
7.30 – 9.00 Reggeli Campus Catering Nagyerdei Étterem
8.00 – Regisztráció

(a rendezvény ideje alatt folyamatos)

Debreceni Egyetem Főépület
8.30 – 9.00 Zsűritájékoztató Főépület, III. terem
9.00 – 15.00 Tagozati előadások Debreceni Egyetem Főépület
11.30 – 14.30 Ebéd

(egyénileg, a tagozati beosztásoknak megfelelően)

Campus Catering Nagyerdei Étterem
14.00 – 18.00 Fakultatív kulturális és szabadidős programok
15.45 – 18.00 Főzsűri – a tagozati zsűrielnökök értekezlete Debreceni Egyetem Főépület
18.00 – 20.00 Vacsora Campus Catering Nagyerdei Étterem
20.00 – ’OTDK Víztorony Party’

a Lóci játszik zenekar koncertje DJ Audrey

Nagyerdei Víztorony H2O Galéria
3. nap 8 2023. április 14. (péntek)
7.30 – 9.00 Reggeli Campus Catering Nagyerdei Étterem
9.30 – 11.30 Díjátadó ünnepség, eredményhirdetés Köszöntőt mond:

9.30–9.40   Dr. Takács Levente, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának

oktatási dékánhelyettese

9.40–9.50   Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács örökös elnöke

9.50–10.00 Dr. Weiszburg Tamás,

az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke

Klasszikus zenei produkció

10.15–10.25 Dr. Orosz Éva, a Társadalomtudományi Szakmai Bizottság elnöke

10.20–10.30 Dr. Czibere Ibolya, a Társadalomtudományi Szekció ügyvezető elnöke

Moderátor: Dr. Czibere Ibolya

Eredményhirdetés, díjak átadása I. rész Klasszikus zenei produkció Eredményhirdetés, díjak átadása II. rész A staféta ünnepélyes átadása

A stafétát átadja: Dr. Takács Levente, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának

oktatási dékánhelyettese

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Debreceni Egyetem Főépület, Aula

Az aktuális információkért keresse fel a rendezvény honlapját: https://btk.unideb.hu/tarstudotdk2023

vagy Facebook oldalát: https://www.facebook.com/people/36-OTDK- T%C3%A1rsadalomtudom%C3%A1nyi-Szekci%C3%B3/100088233790129/

 

Roska Tamás előadás és díj

 

„Énekeljetek az elmétekkel”

 

A „Roska Tamás Tudományos Előadás” bevezeté- seként próbáljuk meg felidézni, ki volt ő, mire tanít életpéldája?

Nem véletlen, hogy ezt a rangos díjat Roska Ta- másról nevezték el.

Roska Tamás Széchenyi- és Bolyai-díjas akadé- mikus, professzor, a celluláris hullámszámítógép architektúrájának megalkotója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és

Bionikai Karának alapító dékánja, a hazai bionikai képzés megteremtője. Tudományos tevékenységét számtalan hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.

A száraz adatok ugyanakkor nem adják vissza az embert, a tudóst, aki fiatalok gene- rációit indította el a világszínvonalú kutatómunka felé.

Tudós és kutató volt a szó teljes értelmében, s erre a „szellemi kalandra” hívta ta- nítványait, munkatársait. „Valami egészen új kell!” – vallotta mindig. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy a teljes emberhez forduljon – a minőségi, a „legkiválóbb amerikaival, indiaival és kínaival is versenyző”, kitartó munka mellett az igazi erkölcsi hozzáállást is próbálta élővé tenni. Meggyőződése volt, hogy az ember megértéséhez az „igaz” három különböző dimenzióját együtt szemlélve kerülhetünk közelebb. „Hajlamosak vagyunk a mai korban azt hinni, hogy csak az az igaz, amit a természettudományok megmutatnak. Úgy gondolom, hogy nem. Ha meghallgatjuk Mozart Requiemjét, akkor tudjuk, hogy ez igaz. Vagy, ha elolvasunk egy Arany-verset, vagy ránézünk egy Munkácsy-képre, akkor tudjuk, hogy ez igaz. Vagy, ha látunk valakit, aki a családját nemes értékekre neveli, akkor tudjuk, hogy igaz.”

Hite, lelkesedése, a segítőtársakra is, akiket hívott, villámgyorsan átragadt. Meg- érintette őket alázatos, önzetlen munkája, elkötelezettsége, s a teljes bizalom, amivel feléjük fordult. Mély emberséggel megélt szolgálatával az egyetemes tudományt és mindenkit, aki találkozott vele, személyesen is gazdagított élete során.

Mindig meglátta a lehetőséget a fiatal tehetségekben és teret adott nekik, hogy ki- bontakoztathassák a bennük rejlő képességeket.

Fontosnak tartotta, hogy „olyan kutató legyen, akinek kaland egy új minőség létre- hozása”. „Közben bent van az ember a világ élvonalának a történéseiben.”

Sosem a saját, önös érdekei mozgatták – a tudomány, és egy erkölcsi alapokon nyugvó, az embert szolgáló új társadalom építésén dolgozott.

Saját szakmai területén messze túlmutató tevékenysége legyen inspiráció és pél- dakép az Önök számára, akik a jövő tudósai! Ebben a szellemben hallgassuk üzenetét:

 

 

„Ti vagytok családotoknak és a nagy közösségnek, ennek a nemzetnek a remény- ségei. Itt ülnek köztetek a jövő sikeres kutatói, feltalálói, tanárai, felelős vezetői. A család, a tudás, az igazi művészet és a nemes erkölcsi értékek megbecsülése és tá- mogatása a ti boldogulásotok és az ország felemelkedésének sarkköve. Sokan küz- dünk ezért az értékrendért, és bár nem tudjuk mindig elég hitelesen felmutatni, de az értékek tisztelete kötelez bennünket. … A fenti értékekre épül a XXI. század új gazdasága, a koncepció vezérelte gazdaság. A sikeres szakemberek felkészülésében, a szakmai ismeretek mellett a klasszikus értékek mentén található humán művelt- ségnek, az irodalomnak, a zenének, a képzőművészetnek ugyancsak fontos szerepe van. Csodálatos élmény e két világ összekapcsolása. Mindezt egy szép Szent Pál-i hasonlattal kifejezve: énekeljetek az elmétekkel! … Kívánom, hogy sikerüljön nektek. A marsallbot a zsebetekben van.”

 

Tagozati beosztás

  1. április 12–13.

 

 

 

2023. április 12. (szerda)

12.00 –18.00

Politikatudomány III.                                   9

Média- és kommunikációtudomány II.       10 Szociális munka, szociálpolitika I.             11

Nemzetközi tanulmányok I.                      12

Szociológia III.                                          13

Szociális munka, szociálpolitika II.            14

Nemzetközi tanulmányok II.                     15

Egészségszociológia és egészségpolitika 16 Művelődés- és kultúraelmélet                   17

Média- és kommunikációtudomány I.        18

Politikatudomány II.                                19

Esztétika                                                 20

2023. április 13. (csütörtök)

9.00–15.00

Média- és kommunikációtudomány IV.      21 Szociológia I.                                           22

Nemzetközi tanulmányok III.                    23

Vallás- és hittudomány I.                          24

Szociológia V.                                          25

Politikatudomány I.                                  26

Politikatudomány IV.                                27

Szociológia IV.                                         28

Filmtudomány                                          29

Vallás- és hittudomány II.                        30

Filozófia                                                  31

Kulturális és szociálantropológia               32

Média- és kommunikációtudomány III.      33 Szociológia II.                                           34

Nemzetközi tanulmányok IV.                    35

Politikatudomány V.                                 36

Nemzetközi tanulmányok V.                     37

Szociológia VI.                                         38

 

 

POLITIKATUDOMÁNY III. TAGOZAT

2023. április 12. 8 Fszt. III. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Tonk Márton (Sapientia EMTE) egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Berényi Zoltán (DE) egyetemi docens

Dr. Balogh László Levente (DE) egyetemi docens

 

13.00–13.25       Gergácz Enikő (NKE)

Nagy-Albánia: régi álom, vagy valóság?

13.25–13.50       Radnai Kristóf (BCE)

Mi a sikeres antikorrupciós politikák receptje? – Korrupció és antikorrupció Közép-Európában

13.50–14.15       Jenei Norbert (BCE)

¿Sólo queda VOX? – A spanyol radikális jobboldal megerősödése

14.15–14.40       Plesz Bendegúz (BCE)

Polarization and the heterogeneous nature of economic voting in Europe

14.40–15.05       Honos Bálint (ELTE)

Unanchored Democracy: Crisis and the Contestation of the Core Concept of Democracy in the United States

      SZÜNET 10 perc

15.15–15.40       Baranyai Artúr (ELTE)

Fogalmak és kontextus: A Társadalomtudományi Társaság 1904-es vitájának „freedeniánus” olvasata

15.40–16.05       Nyiri Szabolcs (ELTE)

A gyorsulás eszkhatonja. Nick Land akceleracionizmusának értelmezése

16.05–16.30       Dénes Kornél Máté (ELTE)

A legitimitás ára

16.30–16.55       Kiss Daniel (ME)

Kelet és Nyugat között – Az orosz–ukrán háború kapcsán kialakított magyar álláspont politikai háttere 2022 végéig

16.55–17.20       Chilingaryan Gagik (PPKE)

Norms of the Council of Europe in the Postsoviet space: National Minorities in the Republic of Armenia and FCNM

 

 

MÉDIA- ÉS KOMMUNIKÁCIÓTUDOMÁNY II. TAGOZAT

2023. április 12. 8 Fszt. II. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Kádár Magor (BBTE) egyetemi docens Zsűritag:           Dr. Sebestyén Attila (DE) egyetemi adjunktus

Dr. Hegedűs Anita (SZTE) egyetemi adjunktus Dr. Tófalvy Tamás (BME) egyetemi docens

12.30–12.55       Csáki Csilla (BCE)

Dr. MI – A mesterséges intelligencia szerepe az egészségügyi kommunikációban

12.55–13.20       Bozdag Utku (BCE)

Reporting fled people – The use of migration metaphors by Turkish media on Twitter

13.20–13.45       Szabadkai Petra (BCE)

Riválisoktól a Szenvedélyes Hétköznapokig – Magyar borok fantázia- neveinek vizsgálata marketingkommunikációs szempontból

13.45–14.10       Beregszászi Viktória Anna (BGE)

A belső kommunikáció szerepe a távmunkában dolgozó pályakezdők beilleszkedésére

14.10–14.35       Bognár Bálint György (BCE)

Algoritmikus verselés. Az instaköltészet helyzetéről és megítéléséről.

14.35–15.00       Fekete Heléna Lilla (BGE)

Zöldkarikás játékok: Az olimpiai játékok fenntarthatósági kommunikációja

      SZÜNET 10 perc

15.10–15.35       Szabó Noémi (ELTE)

Marginalizált csoportok médiareprezentációja a Partizán adásaiban

15.35–16.00       Aniot Laura (BME)

A közösségi médiaplatformok tartalomkontroll-szabályozásának alakulása az EU-ban a Digitális Szolgáltatási Rendelettel

16.00–16.25       Sebők Viktória (DE)

A reklám többet tud rólam, mint én magamról

16.25–16.50       Andó Júlia (KRE)

Monopol piaci helyzetben lévő nagyvállalatok kríziskommuniációja Magyarországon

16.50–17.15       Gábrisch Anita (KRE)

Evangélikus kríziskommunikáció országos és lokális szinten a koronavírus idején

17.15–17.40       Bollók Laura (BGE)

Hatékonyabb az a kríziskommunikáció, ami közösségi média felületén történik, mint ami bármely más felületen?

 

 

SZOCIÁLIS MUNKA, SZOCIÁLPOLITIKA I. TAGOZAT

2023. április 12. 8 Fszt. 37. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Csoba Judit (DE), egyetemi tanár

Zsűritagok: Dr. Bognárné Erdős Márta (PTE), egyetemi docens Dr. Kucsera Csaba (ELTE), tudományos főmunkatárs Dr. Szabó Béla (BB), egyetemi docens

13.00–13.25       Tatai Daniella Anna – Ungvári Borbála (BCE)

Oktatási igazságosság Magyarországon – közpolitikai javaslat

a magyarországi oktatási rendszer méltányosságának javítására

13.25–13.50       Szilágyi Boglárka (ELTE)

A személyi asszisztencia szolgáltatását igénybe vevő fogyatékossággal élő személyek és személyi asszisztensük közti kapcsolat Magyarországon

13.50–14.15       Nemes Anna Zsófia (ELTE)

A minimális ellátás elvének tartalma és érvényesülése a magyar szociális rendszerben

14.15–14.40       Maróth Márton (ELTE)

A gyermekvédelmi intézményrendszer átalakulása a migráció hatására Európában

14.40–15.05       Bruder Edit (ORZSE)

Amiről a Weiss Alice Gyermekágyas-otthon falai mesélnek – A neológ zsidók reformjainak jelentősége a hazai anya- és csecsemővédelem kialakulásában

      SZÜNET 10 perc

15.15–15.40       Balogh Danila – Balogh Zoltán (PTE)

Osztrák–magyar gyermekotthonok összehasonlítása

15.40–16.05       Kis Viktória (RO PKE)

Nevelőszülői elhelyezés sajátosságai

16.05–16.30       Szabó-Ipsics Annamária Dominika (SZE)

A szociális biztonsághoz való jog – A szociális jog kialakulása és fejlődése hazánkban és nemzetközi viszonylatban

16.30–16.55       Sebestyén Dorottya (SZE)

A magyar munkavállalók helyzete Ausztria turisztikai szektorában

16.55–17.20       Cseke Tünde Andrea (DE)

Az idősek nappali ellátásának jellemzői és fejlesztési lehetőségei Hosszúpályiban

17.20–17.45       Hunyadi (Csokmai) Irén Imola (RO PKE)

Okoseszköz-használat idős személyek körében a romániai Bihar megyében

 

 

NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK I. TAGOZAT

2023. április 12. 8 III. emelet XII. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Szalai Anikó (SZTE) egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Siska Katalin (DE) egyetemi docens

Dr. Udvarvölgyi Zsolt (ME) főiskolai tanár

 

13.00–13.25  Hegymegi Dóra (BCE)

Oroszország a szivárványon innen, s túl – Az LMBT mozgalmak biztonságpolitikai értelmezése Oroszországban

13.25–13.50  Nagy Gergő Máté (ELTE)

A patujú a Wiphala ellen, avagy a bolíviai jobboldal és a moralesi szimbolika viszonya az ideiglenes Áñez-kormányzat megalakulása után

13.50–14.15  Jászfalvi Orsolya (NKE)

A kék az új rózsaszín – avagy a nők szerepe az ENSZ békefenntartó műveleteiben

14.15–14.40  Szabó Mária Laura (ELTE)

A nemzetközi adóügyi információcsere és az államközi viszonyok kapcsolata, különös tekintettel az adózók helyzetére/helyzetének szabályozására

14.40–15.05  Papp Veronika (NKE)

Az örmény népirtáshoz vezető út és megítélése napjainkig

      SZÜNET 10 perc

15.15–15.40       Dibusz Bendegúz (NKE)

Az alapjogvédelem kialakulásának jogtörténeti elemzése az Európai Közösségekben

15.40–16.05       Oláh Rebeka (NKE)

Are We in a New Cold War? Sino-American relations in the 21st century

16.05–16.30       Lima Vasconcelos Lira Guilherme (NKE)

Boarding to somewhere over the rainbow: Canada as a shelter for LGBT asylum-seekers

16.30–16.55       Németh Eszter (NKE)

Nők részvétele a politikában a XXI. századi Mexikóban

16.55–17.20       Érsek Kitti (NKE)

Sexual offenses committed in un peacekeeping – in particular the mandates of minusca and monusco

17.20–17.45       Barják Dorottya (NKE)

Sell the children or starve to death? – The international criminal responsibility of the Taliban before the ICC

 

 

SZOCIOLÓGIA III. TAGOZAT

2023. április 12. 8 II. emelet X. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Elekes Zsuzsa (BCE), egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Czibere Ibolya (DE), egyetemi tanár

Dr. Kmetty Zoltán (ELTE), egyetemi docens Dr. Török Emőke (KRE), egyetemi docens

 

13.00–13.25       Takács Anna – Török Petra Eszter (BCE) Ment-e életet a halálbüntetés?

13.25–13.50       Nyíri-Nagy József István (MILTON)

Védjük meg a gyermekeinket! Az LMBTQI+ közösség társadalmi elfogadottsága az uniós felmérések adatainak összehasonlító elemzésében

13.50–14.15       Labodics Eszter (PTE)

Az evészavar egyéni, társas és társadalmi aspektusai

14.15–14.40       Takács Martin (PTE)

Utolsó védőbástyák, vagy egy elveszett kor temetői?

14.40–15.05       Ruparcsics Judit Csilla (RO PKE)

A testmozgáshoz, sporthoz és testneveléshez való társadalmi viszonyulás

15.05–15.30       Simon Gabriella (SZE)

A prostitúció és a kapcsolódó dilemmák: A kutatás fókuszában a prostitúció online megjelenése

15.30–15.55       Szeverényi András (ELTE)

Fordizmus és konformizmus. az amerikai társadalom homogenizálódása Ford munkaszervezési modelljének tükrében

 

 

SZOCIÁLIS MUNKA, SZOCIÁLPOLITIKA II. TAGOZAT

2023. április 12. 8 Fszt. 49. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Rácz Andrea (ELTE), egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Szöllősi Gábor (PTE), egyetemi docens

Dr. Patyán László (SRTA), főiskolai docens Dr. Pásztor Rita (PKE), egyetemi adjunktus

13.00–13.25       Horváth Eszter Mária (AVKF)

Zöldudvar és közösségépítés Budapesten

13.25–13.50       Novák Tímea Magdolna (AVKF)

Köztes tér szükségletközpontú térhasználat vizsgálat egy tanodában

13.50–14.15       Kovács Fruzsina (DE)

A redisztribúció paradoxona. Társadalmi egyenlőtlenség és jóléti újraelosztás napjaink Magyarországán.

14.15–14.40       Magyar Mária (EKKE)

Munkaformák és munkamódszerek vizsgálata az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységében

14.40–15.05       Oláh Mirjám (RO PKE)

„Vannak … terheim, amelyeket már néha elfáradok cipelni…” – A szükségletek szerinti támogatások időskorúak számára Szatmárnémetiben

      SZÜNET 10 perc

15.15–15.40       László Loren (ELTE)

A koronavírus-járvány hatása a családon belüli erőszakra

15.40–16.05       Le Julianna Phuonglinh (ELTE)

Lehetnek kisebbségi nők a saját kultúrájuk áldozatai? A roma nők helyzete Magyarországon

16.05–16.30       Gegő Virág (ETDK)

Szexuális nevelés az iskolában. Attitűdvizsgálat erdélyi magyar tanárok körében

16.30–16.55       Czövek Erzsébet Gabriella (ME)

Kapcsolati erőszak és az iskolai prevenciós csoportok hatékonysága

16.55–17.20       Kovács Tamás Bence (ME)

A gyermekkori traumatizáció jelentősége és lehetséges megoldási módszerei a hajléktalanná vált emberek életében

17.20–17.45       Beck Judit (SZE)

„Koronavírus tüskéi a gyermek családi életén. Szülő–gyermek kapcsolattartás végrehajtása a rendkívüli helyzetben”

 

 

NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK II. TAGOZAT

2023. április 12. 8 Fszt. 5. terem

 

Zsűrielnök: Dr. N. Rózsa Erzsébet (NKE) egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Fazekas Csaba (ME) egyetemi docens

Dr. Kerepeszki Róbert (DE) egyetemi docens Dr. P. Szabó Sándor (NKE) egyetemi docens

Dr. Szenkovics Dezső (Sapientia EMTE) egyetemi adjunktus

 

12.30–12.55       Szijgyártó Petra (BCE)

The Effects of The Covid-19 Pandemic on The Democratic People’s Republic of Korea’s Kim Regime

12.55–13.20       Szalai Soma (BCE)

Chinese Dreams of Hegemony

13.20–13.45       Tujner Viktória Barbara (ELTE)

Kínai álom, afrikai álom. A Digitális Selyemút projekt hatása afrikai országok kiberbiztonságára

13.45–14.10       Hatice Ciftcioglu, Monteiro Guerra Silva Isabella (BGE)

A tool of the South Korean effective branding – a comparative study with brazil, hungary, and türkiye

14.10–14.35       Szabó Laura (BGE)

A K-pop jelenléte Dél-Korea nyilvános diplomáciájában és azon túl.

      SZÜNET 10 perc

14.45–15.10       Prilenszky András László (NKE)

Space policy of China and the United States – or with whom should the European Space Agency cooperate in space?

15.10–15.35       Biró Roland (SZTE)

Emberi jogi egyezményekhez fűzött fenntartások

15.35–16.00       Borsos Bálint (NKE)

Elméletek a légtér és a világűr elhatárolására – a „near space” tevékenységek kihívásai

16.00–16.25       Csomor Anna (NKE)

Az Azúr Sárkánytól a Smart Dragonig – A Kínai Népköztársaság űrprogramjának kulturális és politikai háttere

16.25–16.50       Tóth Henriett Zsanett (NKE)

A Holdon innen és túl – Az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság viszonya a ciszlunáris térségben

16.50–17.15       Jászfalvi Orsolya (NKE)

Nemzetközi együttműködés a világűrben – Az űrállomások kihívásai napjainkban

 

 

EGÉSZSÉGSZOCIOLÓGIA ÉS EGÉSZSÉGPOLITIKA TAGOZAT

2023. április 12. 8 Fszt. 54. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Kovács Katalin (KSH Népességtudományi Kutatóintézet), tudományos főmunkatárs

Zsűritagok: Dr. Dózsa Csaba (ME), egyetemi docens Dr. Fábián Gergely (DE), főiskolai tanár

Dr. Kollányi Zsófia (ELTE), egyetemi adjunktus

12.30–12.55       Varga Tünde (AVKF)

Pszichiátriai betegek a hajléktalan ellátásban a BMSZKI intézményi vizsgálatán keresztül

12.55–13.20       Kara Zsuzsanna – Mező Kata (BCE)

Volt haszna a koronavírusnak? – avagy hozhat-e strukturális változást a koronavírus az egészségügyi szakpolitikában

13.20–13.45       Léka István (ELTE)

A „respite care”, avagy az időszakos gondozás bemutatása

13.45–14.10       Sedró Viktória (PPKE)

A szülés dimenziói. Az intézményi és az alternatív szülészetben egy aránt tapasztalatot szerzett édesanyák társadalomtudományi vizsgálata

14.10–14.35       Széphelyi Klaudia (PTE)

Stresszcsökkentési eljárások az Mr vizsgálatok során

14.35–15.00       Süket Anikó Erika (PTE)

Emlődaganatos páciensek életminősége a kezelések után

      SZÜNET 10 perc

15.10–15.35       Bíró Anett Anna (PTE)

Az egészségügyi kirendelések hatása az orvos- és egészségtudományi hallgatók mentális egészségére

15.35–16.00       Fehérné Sándor Veronika (PTE)

A telemedicína használata és az egyetemi végzettségű, kiterjesztett hatáskörű (APN) iránti nyitottság laikus lakossági és háziorvosi körben végzett felmérés alapján

16.00–16.25       Jenei Tímea – Kövesdi Orsolya Liza (PTE)

COVID-19 pandémia okozta stresszhatás mérése a sürgősségi beteg- ellátásban dolgozó radiográfusok körében

16.25–16.50       Garai Sára (PTE)

Az emlőrák szűrővizsgálaton való részvételi hajlandóság és a távol- maradás okainak vizsgálata a 45-65 éves nők körében

16.50–17.15       Horvath Yvette (RO PKE)

Egészségmagatartás vizsgálata fiatalok körében

17.15–17.40       Szücs Olívia (RO PKE)

Egészségmagatartás és szerfogyasztás a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói körében

 

 

MŰVELŐDÉS- ÉS KULTÚRAELMÉLET TAGOZAT

2023. április 12. 8 Fszt. 57. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Herczeg Judit (DE), egyetemi adjunktus Zsűritagok: Dr. Nárai Márta (SZIE), egyetemi docens

Dr. Brachinger Tamás (PE), egyetemi adjunktus Dr. Székedi Levente (PKE), egyetemi adjunktus Dr. Arapovics Mária (ELTE), egyetemi docens

14.00–14.25       Pintér Andrea (ORZSE)

Feld Lajos trauma narratívája a műalkotásainak tükrében

14.25–14.50       Kalmár Brigitta – Kemény Milán (SZE)

Közösségi élet és kulturális turizmus fejlesztés fenntartható építészeti mintaprojektje egy szigetközi településen

14.50–15.15       Selmeczy Fruzsina (SZPA)

Az úrvacsora színeváltozásai

      SZÜNET 10 perc

15.25–15.50       Pataki Katalin (SZTE)

Az elidegenedés és a motivációhiány kiküszöbölésének a lehetőségei a szociálisan elkötelezett művészet és a bevonás segítségével

15.50–16.15       Szijj Márton (KRE)

A vallási élmény mibenléte Rudolf Otto A szent című könyve alapján – az életmű kontextusában

16.15–16.40       Puskás Anna (EKKE)

Az ikonoklazmus szerepe vallási és politikai mozgalmakban

 

 

MÉDIA- ÉS KOMMUNIKÁCIÓTUDOMÁNY I. TAGOZAT

2023. április 12. 8 Fszt. 58. terem

Zsűrielnök: Dr. Gács Anna (BME) egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Oláh Szabolcs (DE) egyetemi docens

Dr. Ármeán Otília (Sapientia EMTE) egyetemi adjunktus

12.30–12.55       Illés Tekla (BCE)

Változó világ, tradicionális szokások? – Az online térben adott bókok elemzése

12.55–13.20       Taxner Tünde (BCE)

Jövőbiztos készségek fejlesztése történetmeséléssel a felsőoktatásban

13.20–13.45       Gerő Anna (BCE)

A cigányság ábrázolása a magyar médiában 2015-től napjainkig

13.45–14.10       Torma Réka (BCE)

Csak egy kép? – A szexting jelenségének társadalmi kontextusban történő vizsgálata

14.10–14.35       Rappay Bence Zsolt (BGE)

A Budapesti Gazdasági Egyetem és a hallgatók közötti kommunikáció vizsgálata

      SZÜNET 10 perc

14.45–15.10       Szabó Fruzsina (BCE)

Az Instagram legkisebb sztárjai – A „sharenting” jelenségének vizsgálata magyarországi trendek tükrében

15.10–15.35       Palkovics Daniella Mercédesz (BGE)

A pedofilellenes törvény és a média kommunikációja

15.35–16.00       Csaba Nikolett (BME)

Közszolgálat a Youtube-on? A magyar fiatalok és a közszolgálatiság kapcsolata

16.00–16.25       Igaz Rebeka (DE)

A cancel culture fogalom és jelenség értelmezései a magyar sajtóban

16.25–16.50       Fáklya Panna Luca (BGE)

Döntési torzítások és manipuláció a PR kommunikációban

      SZÜNET 10 perc

17.00–17.25       Horváth Kata (ELTE)

Alternatív igazság – tényellenőrző oldalak működése Magyarországon és Portugáliában

17.25–17.50       Csermák Klaudia (ELTE)

Az állam, azon belül az iskolarendszer felelőssége és szerepvállalása a gyermekek médiaműveltségének fejlesztésében

17.50–18.15       Hámori Márton (KRE)

A „Top trending” társadalmi valósága

18.15–18.40       Geréd-Várhelyi Zoltán (RO EMTE)

Maszk média. A COVID-19 székelyföldi sajtóvisszhangjáról

 

 

POLITIKATUDOMÁNY II. TAGOZAT

2023. április 12. 8 Fszt. V. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Nagy Levente (DE) egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Toró Tibor (Sapientia EMTE) egyetemi docens

Dr. Soós Edit (SZTE) egyetemi docens

13.00–13.25       Buzási Botond Márton (BCE)

Populizmus a párton belüli küzdelmekben – Bernie Sanders és a Demokrata Párt elitje

13.25–13.50       Béres Merse Máté (BCE)

Az ötödik trianoni nemzedék – avagy Orbán Viktor trianoni centenáriumi beszédének eszkatológiai, politikai teológiai és nemzeti teológiai értelmezése

13.50–14.15       Bagi Zsombor Kolos (DEA)

baloldali útkeresés egy társadalomtudós szemein keresztül.

14.15–14.40       Varga Zsófia (ELTE)

The channels of the Russian propaganda in European democracies – Comparative analysis of Hungary and Italy

14.40–15.05       Deák Szonja (ELTE)

Az OSA múlttal kapcsolatos felfogása kiállításainak tükrében

      SZÜNET 10 perc

15.15–15.40       Mógor Bence (ELTE)

Óriások küzdelme… és a többiek?

15.40–16.05       Pődör Patrícia (NKE)

A nép akarata? A kelet-közép-európai népszavazások kvantitatív vizsgálata

16.05–16.30       Csiby Fruzsina (SZTE)

Politikusok a Facebookon: a 2021-es előválasztási és a 2022-es országgyűlési választási kampány az online térben

 

 

ESZTÉTIKA TAGOZAT

2023. április 12. 8 III. emelet XI. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Weiss János (PTE), egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Lamár Erzsébet (SZTE), egyetemi adjunktus

Dr. Csuka Botond (TF), egyetemi adjunktus

Dr. Horváth Gizella (PKE), egyetemi professzor

 

13.30–13.55      Rozsályi Anna (DE)

Janne Teller Semmi című regényének filozófiai és etikai szempontjai

13.55–14.20       Somi Gabriella (DE)

A logosz, a karosszék és a flâneur rejtélye – Walter Benjamin nyelv- és térfilozófiájának vizsgálata Edogawa Rampo írói példáján keresztül

14.20–14.45       Sólyom Sára (ELTE)

Adorno filozófiája és művészetelmélete között – esszé és montázselv

14.45–15.10       Tóth Fanni (ELTE)

Dürer Denkbildje: a Melankólia

15.10–15.35       Popovics Kinga (ELTE)

Kettős beszéd Andrej Belij Pétervár című regényében – poszt-newtoni fizika és kozmikus filozófia

      SZÜNET 10 perc

15.45–16.10       Rinkács Viktor (ELTE)

Kinek és mi célból e roppant nagy áldozat? Történetiség és áldozatiság Döblin Berlin, Alexanderplatz című regényében

16.10–16.35       Albel Daniella (KRE)

A narrativitás lehetőségei a személyes azonosság konstrukciójában. A személyes azonosság problematikája irodalmi művek fényében

16.35–17.00       Baré Luca (SZTE)

Az emlékezés metaforája – Élő metafora és elbeszélt idő Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában c. regényében

 

 

MÉDIA- ÉS KOMMUNIKÁCIÓTUDOMÁNY IV. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. III. terem

Zsűrielnök: Dr. Orbán Katalin (ELTE) egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Mester Tibor (PTE) egyetemi adjunktus

Dr. Hlavacska András (DE) egyetemi tanársegéd

9.00–9.25          Fodor Fanni (ELTE)

A koreai pop tendenciái: amerikanizálódás és a gyökerekhez való visszanyúlás

9.25–9.50          Nagy Boglárka (ELTE)

Televízió a diszfunkcionális nukleáris családban – A Simpson család és a Mézga család összehasonlítása

9.50–10.15        Jámbor Bálint (ELTE)

Médiaipari termékből zeneipari szereplő: a tehetségkutatók és a magyar könnyűzenei szcéna viszonya

10.15–10.40       Csóka-Antal Erika-Zita (ETDK)

A GIF-ek és a populáris kultúra

10.40–11.05       Müller Ágnes (ETDK)

A paródiák helye a transzmediális világépítésben. A Star Trek univerzum paródiái

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Kiss Balázs József (KRE)

Hogyan gondolkoznak mai magyar egyetemisták? – Médiaklíma, médiatér, médiahasználat és közélet a tudományos médiahatáselméletek tükrében

11.40–12.05       Pekár István János (KRE)

Pekár Gyula és a sajtó a dualizmus időszakában

12.05–12.30       Vojtek Lili (ELTE)

Szubverzív gyermekkultúra? – A „Hull a pelyhes dinamit” kezdetű dal regionális változatai a Kárpát-medencében

12.30–12.55       Petrényi Ágnes (PPKE)

A hallyu globális terjesztése – az egzotikum, mint stratégiai eszköz

      SZÜNET 20 perc

13.15–13.40       Losonczi Dóra (PPKE)

Az influenszerek gyermekeikkel történő reklámozásának jogi kérdései

13.40–14.05       Csányi Beatrix (PTE)

„Csak mégegy fejezetet!” – A bookstagram jelenség mint rajongói kulturális gyakorlat

14.05–14.30       Gáspár Milán (RO PKE)

Közösségi média használata a középiskolások körében 14.30–14.55      Fedor Fanni (SZTE)

Lucifer evolúciója – A forgalmazási modellváltás hatása a sorozatok

elbeszélésére

14.55–15.20       Mészáros Ferencz (ETDK)

Interaktivitás a streamingszolgáltatók esetében

 

 

SZOCIOLÓGIA I. TAGOZAT

2023. április 13. 8 II. emelet X. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Albert Fruzsina (SE), egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Bodó Julianna (Sapientia EMTE), egyetemi tanár

Dr. Janky Béla (BME), egyetemi docens Dr. Szabari Vera (ELTE), egyetemi docens

9.00–9.25          Ryehah Batool Shah (BCE)

online              Role of women political participation and change in the gender role attitudes of people

9.25–9.50          Varga Kitti (EKKE)

Online társkeresés és párkapcsolati preferenciák

9.50–10.15        Szasz Zsuzsanna (RO EMTE)

Barátságok és baráti társaságok a csíkpálfalvi fiatalok közösségében

10.15–10.40       Rudas Klaudia Katalin (DE)

A koronavírus hatása a párkapcsolati stabilitásra. Home office és a párkapcsolati konfliktusok

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Szalay Áron (ELTE)

Félelemre hangolva

11.40–12.05       Molnár Ákos Ádám (NKE)

Igazgatásszervező szak és a Közigazgatási-szervező alapképzés 30 év távlatában

 

 

NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK III. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. II. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Kengyel Ákos (BCE) egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Ferkelt Balázs (BGE) egyetemi docens

Dr. Pallai László (DE) egyetemi adjunktus

9.00–9.25          Pap Melinda Patrícia (NKE)

Keletnémet integráció: áll még a belnémet fal?

9.25–9.50          Zelenyánszky Edina Allegra (BCE)

Hogyan termelődnek újra a modernitás tudásmintái Németországban? – Fókuszban a Deutsche Islam Konferenz

9.50–10.15        Kinál Dániel (BCE)

Differences in PrEP accessibility in the European Union

10.15–10.40       Maróti Lili (BCE)

A marokkóiak és a kolumbiaiak integrációja Spanyolországban

10.40–11.05       Pongrácz Dániel (BCE)

Integrációs törekvések Franciaországban: Emmanuel Macron politikája és a korábbi kísérletek

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Kocsárdi Márton (BCE)

Visegrádi értékek? – Az együttműködés lehetséges társadalmi alapjai

11.40–12.05       Csongár Anett Napsugár (DE)

Balkáni integrációs folyamatok és az uniós lehetőségek feltérképezése

12.05–12.30       Pankotai Vénusz Eszter (ELTE)

Conditionality mechanism: teljes körű jogállamiság vagy költségvetési érdek?

12.30–12.55       Takács Máté János (ME)

A 2022-es olaszországi parlamenti választások

12.55–13.20       Csibor Ferenc (NKE)

Még nem sikertörténet? – Az európai polgári kezdeményezés áttekintése

      SZÜNET 20 perc

13.40–14.05       Horváth Luca Kata (NKE)

A határon túli magyar nemzeti közösségek szimbólumai, valamint az ezeket övező konfliktusok a Kárpát-medencében

14.05–14.30       Fazekas Magdolna Laura (PE)

A nemzetközi nőjogi helyzet – Közel-Keletről Európába

14.30–14.55       Bor Petra Melinda (KRE)

Az európai politikai pártok agendája és az azt befolyásoló tényezők – EP pártok programjainak szövegelemzése 2009–2019

14.55–15.20       Lázár Szabolcs István (SZTE)

Az Európai Unió normatív hatalmának és az európaizáció vizsgálata a ciprusi válság kapcsán

 

 

VALLÁS- ÉS HITTUDOMÁNY I. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 37. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Fröhlich Ida (PPKE) egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Püsök Sarolta (BBTE) egyetemi tanár

Dr. Sarnyai Csaba Máté (KRE) egyetemi docens Dr. Balla Ibolya (PRTA) egyetemi docens

9.00–9.25         Kondorosi Noémi (AVKF)

Svéd Szent Brigitta egyéni eszkatológiája

9.25–9.50         Klément-Balla Zsófia (DRHE)

„Ha félek is, benned bízom!” – Az istenfélelem és a félelem-érzelem megjelenése és szerepe a második Dávid-zsoltárkönyvben (Zsolt 51-72)

9.50–10.15       Takács Evelin (DRHE)

„Nem megmondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” Lázár feltámasztásának (Jn 11,33-44) exegézise

10.15–10.40      Szalay Kont András (DRHE)

Izrael első aranykora

      SZÜNET 10 perc

10.50–11.15      Cvetanovová Hadassa Mercédesz (ELTE) Nemi erőszak a Héber Bibliában

11.15–11.40      Jónás Norbert Ferenc (ETDK)

Prozeliták, avagy betérés a zsidóságba

11.40–12.05      Bíró Beatrix (ETDK)

„Ki vagyok én…?” (Ex 3,11) Mózes mint próféta az úgynevezett

„elhívástörténetek” fényében

12.05–12.30      Páll László (KRE)

Az oralitás, strukturalitás, parallelizmus és ritmika értelmezése a bibliai héber költészet kutatásában

12.30–12.55      Veres Ábel (KRE)

Theatrum Gloriae Dei – Isten jelenlétének vizsgálata Hans Urs von Balthasar teodrámájában és Wolfhart Pannenberg történelemteológiájban

      SZÜNET 20 perc

13.15–13.40      Uri-Kovács Dániel (KRE)

ISTEN – SZENVEDÉS – EMBER – A fowleri individuális-reflektív hitszakasz és a szenvedés kérdésének találkozása a református dogmatika szempontjából

13.40–14.05      Lénárt G. József (ORZSE)

Szeraya Shapshal és a kelet-európai karaiták identitásának átalakulása a XX. század első felében

14.05–14.30      Horváth Rebeka (PHF)

Csak panaszom elmondhassam: hivatás, kiégés, visszatalálás Jeremiás próféta könyvének tükrében

14.30–14.55      Tóth Kitti (PHF)

A Noéval kötött szövetség

 

 

SZOCIOLÓGIA V. TAGOZAT

2023. április 13. 8 III. emelet XII. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Szabó-Tóth Kinga (ME), egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Biró A. Zoltán (Sapientia EMTE), egyetemi tanár

Dr. Rosta Gergely (PPKE), egyetemi docens Dr. Fényes Hajnalka (DE), egyetemi docens

Dr. Hajdu Gábor (TK), tudományos főmunkatárs

 

9.00–9.25          Kovácsné Hegedűs Dóra (KRE)

A változó apakép vizsgálata az Instgramposztok tükrében

9.25–9.50          Veress Lili (SZE)

Kirekesztődés egy diák szemén keresztül, avagy a másság és bántalmazás megítélése, lehetséges okok és jövőkép

9.50–10.15        Zhang Klementina (DE)

„MI a jövő?!” – vélemények és víziók a mesterséges intelligenciáról

10.15–10.40       Gál Rebeka Nikolett (EKKE)

Azonos nemű párok társadalmi megítélése

      SZÜNET 10 perc

10.50–11.15       Fenyvesi Balázs (ELTE)

Madrid határától a szabad Budapestig

11.15–11.40       Fülöp Erika Anna (KRE)

Az ikrek szocializációs és életvezetési folyamataiban fellelhető hasonlóságok és eltérések

11.40–12.05       Fekete Dalma Eszter –Szebik Anna (BCE)

Facebook görögkatolikus szemüvegen keresztül – Avagy a vallásos facebook használat motivációit befolyásoló tényezők vizsgálata magyar görögkatolikusok körében

12.05–12.30       Eőry Fanni – Fekete Dalma Eszter (BCE)

Mit jelent igazán boldognak lenni? Regressziós elemzés a magyar diákok élettel való elégedettségéről

 

 

POLITIKATUDOMÁNY I. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 44. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Ványi Éva (BCE) egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Szabó Szilárd (DE) egyetemi adjunktus

Dr. Mándi Tibor (ELTE) egyetemi docens

9.00–9.25          Nagy Nikolett Anna (SZE)

A ,,zöld kormányzás” elméleti megközelítése – gyakorlati megfontolásokkal

9.25–9.50          Strausz Kamilla (BCE)

Vezető nélkül csak céltalanul kóborlunk? A The Walking Dead sorozat vezetéselméleti elemzése

9.50–10.15        Papik Réka – Velkey Artúr (BCE)

Az agglomerációs térségek politikai polarizáltságának vizsgálata Magyarországon

10.15–10.40       Szilágyi Regina (DE)

Az uniós bővítéspolitika új fejleményei

10.40–11.05       Molnár Dániel – Molnár Marcell – Pécsi Máté – Virágh Bálint – Zsiga Bulcsú Gellért (ELTE)

Európa biztonságpolitikai kihívásai. Az Európai Unió válasza a háborús fenyegetettségre

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       László Tamás (ELTE)

Bölcs laikusok a „nép” képviseletében? A deliberatív közösségi gyűlések képviseletelméleti megközelítése és magyarországi gyakorlatuk empirikus vizsgálata

11.40–12.05       Csabai Bence Máté (ME)

100 év mérelegelése: A magyar politika helyzete az 1922-es és 2022-es választások távlatából

12.05–12.30       Béres Merse Máté (PPKE)

A király meztelen – A 2021 júniusi iráni elnökválasztás belpolitikai vonatkozásainak vizsgálata

12.30–12.55       Pap Melinda Patrícia (NKE)

A német pártrendszer átalakulása: a néppártok térvesztése Baden-Württemberg tartományban

12.55–13.20       Kéfer Ádám (SZTE)

Az ellenzéki előválasztás mint a médianapirend uralásának eszköze

 

 

POLITIKATUDOMÁNY IV. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 40. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Nyirkos Tamás (PPKE) egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Murányi István (DE) egyetemi docens

Dr. Bakk Miklós (Sapientia EMTE) egyetemi docens Dr. Schmidt Andrea (PTE) egyetemi docens

9.00–9.25    Papp Márton (BCE)

Igazságot Magyarországnak? – A határon túliak és a győztes- kompenzáció torzító-arányosító hatása a magyar választási rendszerben

9.25–9.50     Hadászi Szabolcs (BCE)

A bizalom és a szavazás kapcsolata a V4 országaiban

9.50–10.15   Szikinger István (BCE)

Az előválasztások megjelenéseMagyarországonösszehasonlító perspektívában – Többpárti előválasztások Magyarországon és Olaszországban

10.15–10.40  Felföldi Tamás (DE)

Spanyolország Afrika-politikája a 21. században.

10.40–11.05  Kerle Balázs (DE)

A Visegrádi Csoport országainak együttműködése a felmerülő földgáz-ellátási problémákra

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Dénes Kornél Máté (ELTE)

Ellenszer? A rezsimen kívüli ellenzéki mozgalmak sikereinek lehetőségei a hibrid rezsimekben, Ukrajna és Szerbia összehasonlításában

11.40–12.05       Rebák Anna (KRE)

Oroszország és az Európai radikális jobboldal kapcsolata Narratívák

12.05–12.30       Tardi Roland (ME)

„…csak kicsiben” Politikai szocializáció, trendek, sztereotípiák, értékek, szkepszis és a hallgatói önkormányzat

12.30–12.55       Gergácz Enikő (NKE)

Albánia európai integrációja

12.55–13.20       Békefi Ákos (SZTE)

A NER-korszak szuverenitás kommunikációja

 

 

SZOCIOLÓGIA IV. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 4. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Sik Endre (ELTE), professor emeritus

Zsűritagok: Dr. Csurgó Bernadett (TK), tudományos főmunkatárs Dr. Fekete Mariann (SZTE), egyetemi adjunktus

Dr. Havasi Virág (ME), egyetemi docens

9.00–9.25          Végső Lilla (PPKE)

A geek szubkultúra. A MondoCon rendezvény fiatal felnőtt látogatóinak vizsgálata

9.25–9.50          Lőre Jázmin (SZE)

A jó vezető ismérvei a női vezetési stílus tükrében, hazai és nemzetközi viszonylatban

9.50–10.15        Vida László (DE)

Marginalizált társadalmi csoportok láthatósága kapcsolathálózati szempontból

10.15–10.40       Ferenc Nikolett (EKKE)

A homoszexualitással kapcsolatos vélekedések vizsgálata az Egri Szociális Szolgáltató Intézményben

10.40–11.05       Szopos Edina-Cecília (ETDK)

Erdélyi magyarok elvándorlás dinamikájának vizsgálata

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Kovács Imre (KRE)

A választói magatartás térbeli mintázatai a 2018-as országgyűlési választáson

11.40–12.05       Katona Rebeka Dorka (NKE)

Motivált közszolgák avagy a motiváció változásai a közigazgatásban

12.05–12.30       Csiki Kata (BCE)

A (magyar) stílus örök – A hazai divattervezők ismertségének vizsgálata egy fenntarthatóbb divatipar kialakításának céljából

12.30–12.55       Kis Janka (BCE)

Egyszer volt, hol nem volt… – gyermek narratívák a nemi szerepekről

 

 

FILMTUDOMÁNY TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 49. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Gelencsér Gábor (ELTE), egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Füzi Izabella (SZTE), egyetemi docens

Dr. Pólik József (DE), egyetemi adjunktus

9.00–9.25          Paál Boglárka (DE)

A magyar mozi hiánycikke: A bűnügyi filmek jelenléte a 2010-es évek magyar filmgyártásában

9.25–9.50          Németh Boglárka (ELTE)

KarantÉN – A Z generáció pandémia alatti élményeinek kutatása Bo Burnham Inside című filmjén keresztül

9.50–10.15        Avar Gergely (KRE)

Hitelesség és érzékenyítés. Az Asperger- és a Tourette-szindróma megjelenése a filmvásznon

10.15–10.40       Siklósi Anna (KRE)

Paratextus és szubtextus kapcsolata Wes Anderson Kutyák szigete című filmjében

      SZÜNET 10 perc

10.50–11.15       Sóvári Dávid (KRE)

Szürkületkor elhalványulnak – Filmbeli magány

11.15–11.40       Kovács Ábel (RO EMTE)

A belső monológ jellemzői és jelentősége Terrence Malick A Hidden Life című filmjében

11.40–12.05       Jurásek Dániel (SZE)

„Hős-korszak”: az 1980-as évek akciófilmje a műfajt meghatározó alkotók és a magyar közönség szemszögéből

 

 

VALLÁS- ÉS HITTUDOMÁNY II. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 5. terem

Zsűrielnök: Dr. Máté-Tóth András (SZTE) egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Somfalvi Edit (KPTA) egyetemi adjunktus

Dr. Vér Ádám (ELTE) egyetemi adjunktus

Dr. Kovács Ábrahám Vajk (DRHE) egyetemi docens

9.00–9.25     Záhorszki-Hangó Viola Réka (DRHE)

A mennyei üdvhelyek klímája

9.25–9.50     Bertalan Tímea Magdolna (ETDK)

„Feminista vagyok, meg nem is…” A feminizmushoz való hozzáállás a római katolikus vallásosság tükrében

9.50–10.15   Nagy Eszter (ETDK)

A korai anya–gyerek kapcsolat és annak kihatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötődéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára

10.15–10.40   Nagy Dávid (ETDK)

Közigazgatási határmódosítások az Erdélyi Református Egyházkerületben (1868–1905)

      SZÜNET 10 perc

10.50–11.15       Somogyi Máté (FTDK)

Egy gyülekezet gyakorlata és annak hatásvizsgálata a Covid-19 miatti tiltások idejéből

11.15–11.40       Csehi Dóra Anasztázia (KRE)

Macska a közel-keleti gondolkodásban. A macskafélék Felinae és Pantherinae alcsaládjainak megjelenése az egyiptomi politeizmus és az ábrahámi vallások írott és tárgyi forrásaiban

11.40–12.05       Dán Petra (KRE)

Nők a mormon vallásban: a mormon feminizmus

12.05–12.30       Tikász Ábel (KRE)

Posztmodern és metamodern tendenciák a kortárs homiletikában

12.30–12.55       Kovách István Bendegúz (KRE)

Az igehirdetés etikai antropológiája

      SZÜNET 20 perc

13.15–13.40       Horváth Barbara (PHF)

Az eszkatologikus fenntartás. Egy félreértés tisztázása

13.40–14.05       S. Nagy Daniella (PTF)

Nagy (kamat)lábon élők: Jakob Fugger (1459–1525) és a római egyház kapcsolata

14:05–14:30      Geréd-Várhelyi Zoltán – Szasz Zsuzsanna (RO EMTE)

Hit, közösség, rítusok – Az „arénás” romák hitközösségének kutatása

14.30–14.55       Kretz-Hellebrandt Dóra (TKBF)

Közösségi médiahasználat a buddhista nyolcrétű nemes ösvény szellemiségében

 

 

FILOZÓFIA TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 54. terem

Zsűrielnök: Dr. Boros Gábor (KRE) egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Szalai Judit (ELTE) egyetemi docens

Dr. Bugár István (DE) egyetemi tanár

Dr. Kerekes Erzsébet (BBTE) egyetemi adjunktus

 

9.00–9.25          Enesey Diána Dorisz (ELTE)

A bűnös-lét eredendősége és transzcendenciája Martin Heidegger

„fordulat” előtti filozófiájában

9.25–9.50          Fodor Gellért (TKBF)

Egy keresztkulturális metszéspont: Evan Thompson énkonstrukciós…

9.50–10.15        Vincze Franciska (ELTE)

Otthon a technikában, otthon a természetben – Martin Heidegger és a mélyökológia viszonya

10.15–10.40       Csigó Ábel (ELTE)

A találkozás pillanata. Althusser, Benjamin és a történelem

      SZÜNET 10 perc

10.50–11.15       Nyíri Johanna Gabriella (ELTE)

A boldogság és a moralitás kapcsolata Hutcheson és Kant filozófiájában

11.15–11.40       Schmal Dávid Flórián (ELTE)

A gondolkodás teste. A hiperreflexió fogalma Merleau-Ponty kései filozófiájában

11.40–12.05       Gulyás Levente János (ELTE)

A demokrácia dinamikus modellje – Hogyan szolgálhatja az episztemikus hatékonyság az eljárások igazságosságát a demokrácia igazolásában?

12.05–12.30       Havadtői Fanni Emese (ELTE)

Mire jó a megbánás? A megbánás fogalma, típusai és szerepe az életünkben, Williams, Wallace és McQueen nyomán

12.30–12.55       Szabó Veronika (PPKE)

A legjobb kérdés paradoxona

      SZÜNET 20 perc

13.20–13.55       Marton Rebeka (SZTE)

A középiskolai filozófia oktatás, a filozófia szerepe és a nőkérdés Kornis Gyula munkássága alapján

13.55–14.20       Bán Péter (SZTE)

Az érzelmek és a felelősség problémája

14.20–14.45       Héthelyi Máté (ELTE)

Enkrateia és Phronészisz

 

 

KULTURÁLIS ÉS SZOCIÁLANTROPOLÓGIA TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 57. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Kotics József (ME), egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Biczó Gábor (DE), egyetemi tanár

Dr. Letenyei László (BCE), egyetemi docens

9.00–9.25          Homlok Anna (BME)

„Ne sírj, az élet megy tovább!” – Gyászhoz kapcsolódó verbális tabuk elemzése

9.25–9.50          Kelemen-Mónus Anna (DE)

Az esélyegyenlőség megvalósulása a különböző tolmácsolási típusokban a jelnyelvi tolmácsolás során

9.50–10.15        Flaskay Tamás (EKKE)

A fenntartható turizmus megjelenése Budapest és Eger vonzáskörzetében

10.15–10.40       Lukács Zoltán Gábor (MILTON)

Itt és most. A személyes tér és idő megélése a magyar és a dél-indiai kultúrában

10.40–11.05       Markó Eszter (PTE)

Pécs rejtőzködő „bádogvárosa”: Narratívák a lakhatási szegénységről

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Macanko Márk (PTE)

A vajdasági magyarság fennmaradása a közművelődési intézmények támogatásával

11.40–12.05       Ágoston Andor (RO PKE)

Kulturális fogyasztás a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói körében

12.05–12.30       Szabó Georgina (SZE)

A hipertrichózis társadalmi elfogadottsága és hatása az egyéni sorsokra az 1500-as évektől napjainkig

12.30–12.55       Babos Máté – Tirner Daniella (SZE)

A nemek közötti reputáció kulturális aspektusai – Két ünnep generációs összehasonlítása

12.55–13.20       Balogh János (SZTE)

Zsidó táncmesterek Pécsett a 19. században

 

 

MÉDIA- ÉS KOMMUNIKÁCIÓTUDOMÁNY III. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 58. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Hammer Ferenc (ELTE) egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Andok Mónika (PPKE) egyetemi docens

Dr. Énekes András (DE) egyetemi tanársegéd

Dr. Kékesdi-Boldog Dalma (BGE) egyetemi tanársegéd

9.00–9.25          Szabó Krisztián (ELTE)

Adatalapú vizuális médiatartalmak Magyarországon

9.25–9.50          Béres Krisztina Anna (BCE)

CGI jövője a divat- és szépségiparban

9.50–10.15        Kocsis Gréta (BCE)

Érzelem hangokba zárva

10.15–10.40       Jancsó Veronika (BGE)

A kivágás mint médiamanipulációs eszköz

10.40–11.05       Gál Viola (BME)

Autenticitás, hitelesség, eredetiség: rajongói diskurzusok

a Bagossy Brothers Company zenekar Olyan ő című daláról

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Pupli Anna Sára (BME)

Kreatív munka és szerkesztői felelősség a hazai tehetségkutatók osztály- és gendernarratíváinak kialakításában a Megasztár példáján keresztül

11.40–12.05       Barna Márton (DE)

A populáris zene és a magyar profi sport kapcsolata, avagy a zene mint legális doppingszer

12.05–12.30       Szabó Zsófia (DE)

Modern szertartások – hogyan értelmezhetők a szubkultúrák vallásként

12.30–12.55       Sáfrány Ágnes Margit (KRE)

Egy interkulturális önkéntes csoport működése testközelből

      SZÜNET 20 perc

13.15–13.40       Kiss Nikol (ELTE)

Politikai humor Magyarországon a 20. század második felében

13.40–14.05       Gyenes Lídia (ELTE)

Szövegalkotó mesterséges intelligenciák a jövő újságírásában

14.05–14.30       Pap Dorina (ELTE)

Szegénység reprezentációk a Tiktok felületén

14.30–14.55       Pozsgai Dóra (PPKE)

Az Instagram befolyásoló ereje a kortárs képzőművészet tükrében

 

 

SZOCIOLÓGIA II. TAGOZAT

2023. április 13. 8 III. emelet XI. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Németh Renáta (ELTE), egyetemi tanár Zsűritagok: Dr. Huszti Éva (DE), egyetemi docens

Dr. Tomay Kyra (PTE), egyetemi adjunktus

Dr. Székedi Levente (Partium), egyetemi adjunktus Dr. Sztárayné Kézdy Éva (KRE), egyetemi docens

9.00–9.25          Szabó Milán – Ürmössy Anna (ELTE)

Városi tér és hatalom. A térbeli kirekesztés formái a Corvin-negyedben

9.25–9.50          Havas V. Bendegúz (BCE)

Conquer and Divide in the Digital Age – The Role of Facebook in the Occurrence of Echo Chambers in the Hungarian Public Opinion

9.50–10.15        Farkas Flóra (BME)

Összehasonlító elemzés a magyar és a spanyol kereskedelmi galériák működéséről

10.15–10.40       Nagy Noémi (ETDK)

A társadalmi tőke szerepe a női vállalkozások működtetésében

10.40–11.05       Cziráki Károly Tamás (KRE)

Társadalmi szerkezet- és mobilitás vizsgálat többváltozós regresszióval

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40    Kopunovic Dávid (PTE)

A reflexív impotencia jelenségének vizsgálata magyar fiatal felnőttek körében

11.40–12.05  Doncsecz Elizabet Zsuzsanna (SZE)

Társas aktivitások és kapcsolatok világjárvány idején

12.05–12.30  Kis Janka (BCE)

Valóság vagy tündérmese? – Interjús kutatás a mesékben megjelenő nőképekről

12.30–12.55  Takács Anna – Török Petra Eszter (BCE)

Ha a kisujjam nyújtom, leszakítod a karom? – Avagy a marihuána legalizálásának hatása a drogtúladagolásban elhunyt személyek számára az Egyesült Államokban

 

2023. április 13. 8 Fszt. V. terem

Zsűrielnök: Dr. Zachar Péter Krisztián (NKE) egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Szálkai Kinga (METU) főiskolai docens

Dr. Takács Levente (DE) egyetemi docens

9.00–9.25          Pásztor Kitti (BCE)

Maraboutic Practices in Senegal – Political Opportunities of Female Marabouts

9.25–9.50          Máté Zsófia (SZE)

Energiahíd? Törökország tranzit szerepe az Európai Unió energiaellátásában

9.50–10.15        Budai Gergely János (BGE)

Back to square one, almost or how america failed in Afghanistan

10.15–10.40       Lengyel Ádám (DE)

Szovjet geopolitika és terjeszkedési kísérletek 1945 után

10.40–11.05       Erményi György (ELTE)

Tankok a 21. században – A belügyekbe való beavatkozás tilalma a kibertérben

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Lőrinc Ingrid (KTDK)

Az EBESZ ukrajnai tevékenysége 2014–2019 között

11.40–12.05       Kristovac Írisz (NKE)

A Kínai Népköztársaság és Szerbia kapcsolatrendszere a kínai nagyhatalmi törekvések keretrendszerében

12.05–12.30       Németh Mátyás (NKE)

Az orosz–kínai stratégiai együttműködés 21. században

12.30–12.55       Jankovits Kata Dorina (SZE)

The water crisis. Its causes, and consequences in the Sahel Region

12.55–13.20       Szalai Benedek (SZTE)

Hősképek a világban: Ukrajna

      SZÜNET 20 perc

13.40–14.05       Nagy Nikolett Anna (SZE)

Szervezetek a nemzetközi környezetvédelemben

14.05–14.30       Kusica Kolos (SZE)

When Johnny Strikes up the Band: Military assistance to Ukraine and its significance in the Russo-Ukrainian War

14.30–14.55       Babarik Mária (TPF)

A békeépítés architektúrája a geostratégiai együttműködések tükrében: Perspektívák a Szubszaharai Afrikában

14.55–15.20       Kiss Fanni (NKE)

Sex For Water – Kenyan Women In The Shadow Of Climate Change

 

 

POLITIKATUDOMÁNY V. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 7-8. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Szabó Andrea (TK PTI) tudományos főmunkatárs Zsűritagok: Dr. Pál Gábor (NKE) egyetemi docens

Dr. Merkovity Norbert (SZTE) egyetemi docens

 

9.00–9.25     Rákos András Dominik (BCE)

Zöld stratégiák a Covid-19 járvány idején – Hazai zöld szervezetek elérésének és narratívájának változása 2020 és 2022 között

9.25–9.50    Szalay Dominika (BCE)

A magyar gyermekvállalást ösztönző családpolitika társadalmi fogadtatás

9.50–10.15   Hosszú Tamás (DE)

A NATO biztonságpolitikája 1990-től napjainkig.

10.15–10.40  Bankus Tibor János (DE)

Oroszország politikai keretezése a Fidesz kommunikációjában.

10.40–11.05  Barna Nóra Anna (DE)

Értékválasztó alkotmányozók 1848-ban és 2011-ben. Az Áprilisi törvények és az Alaptörvény összehasonlító elemzése az egyén alkotmányjogi helyzetének szempontjából

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Décsy Gábor (MILTON)

Az Északi Áramlat Bermuda háromszöge

11.40–12.05       Huszti Dóra Anna (NKE)

Menedék az otthontalanságban: A katolikusok és a demokrácia kapcsolata a II. Vatikáni Zsinat tükrében

12.05–12.30       Brausz Martin (PPKE)

Elektronikus szavazás: lehetőségek és kihívások

12.30–12.55       Kobzos Györk Előd (ME)

Demokráciának álcázott autokrácia? Az Orbán-rendszer politikatudományi megközelítései

 

 

NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK V. TAGOZAT

2023. április 13. 8 III. emelet 316. terem, Történelmi Intézet könyvtára

 

Zsűrielnök: Dr. Barta Róbert (DE) egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Fekete Sándor (ME) egyetemi adjunktus

Dr. Rada Péter (Budapesti Metropolitan Egyetem) nemzetközi rektorhelyettes

9.00–9.25          Kajcsa Kriszta (ETDK)

Huntingtoni recepciók és paradigmák a világrendről

9.25–9.50          Horváth Barbara (SZE)

A modernkori kalózkodás és a nemzetközi jog

9.50–10.15        Deme Barbara (BCE)

A demilitarizáció hatása a Japán identitásra

10.15–10.40       Jankó Edit (KRE)

A Japán Birodalom világháborús külpolitikája

10.40–11.05       Kerényi Dávid (NKE)

Az orosz–ukrán háború és az erőszak tilalma, valamint a felelősségrevonás lehetséges módjai

      SZÜNET 10 perc

11.15–11.40       Bense Dániel (SZTE)

A Donyecki és a Luhanszki Nébpköztársaságok jogállásának változásai 2014-től napjainkig

11.40–12.05       Kugler Péter (NKE)

Az internetszabályozás hatásai a tudományos kutatásokra Kínában

12.05–12.30       Kiss Fanni (NKE)

Modern Horror in the First World – The Stolen Children of Australia and Canada

12.30–12.55       Pálfy Patrícia Kitti (SZE)

Az Északi-sarkvidék geopolitikai felértékelődése a nagyhatalmi versengés tükrében

12.55–13.20       Sorbán Boglárka (RO EMTE)

A román nyelvoktatás nehézségei Székelyföldön

      SZÜNET 20 perc

13.40–14.05       Fuksz Emese (KRE)

Hegyi-Karabah az örmény-azeri konfliktus tükrében a Szovjetunió felbomlása után

14.05–14.30       Fehér Zsófia (BCE)

Az iraki–iráni kapcsolatok alakulása Szaddám Huszein bukása után

14.30–14.55       Fehér Levente (ELTE)

Az ember jogi helyzete a világűrben

 

 

SZOCIOLÓGIA VI. TAGOZAT

2023. április 13. 8 Fszt. 2/4. terem

 

Zsűrielnök: Dr. Bozsonyi Károly (KRE), egyetemi docens Zsűritagok: Dr. Füzér Katalin (PTE), egyetemi docens

Dr. Fónai Mihály (DE), egyetemi tanár

Dr. Gergely Orsolya (Sapientia EMTE), egyetemi adjunktus Dr. Feischmidt Margit (TK), kutatóprofesszor

9.00–9.25          Kriston-Kőműves Daniella (SZE)

A bizalom értelmezési és mérési lehetőségei Magyarország, Lengyelország és Németország példája alapján

9.25–9.50          Kobl Gabriella Adrienn (SZTE)

Netflix és az HBO dokumentumfilmjei átformálják-e a laposföldhívőket? A Netflix és az HBO dokumentumfilmjei, mint új tudomány- kommunikációs eszközök hatásának vizsgálata fiatalok körében

9.50–10.15        Rappai Rita Cintia (BME)

IKEA vásárlóinak tipizálása termékmenedzsment eszközökkel

10.15–10.40       Menyhárt Áron (ELTE)

Adorno és Lyotard – A totalizáló észről

      SZÜNET 10 perc

10.50–11.15       Rózsa Nóra Anna (BCE)

„Elszáll rólam a kedvesség” – Kultúra és viselkedés kiélezett helyzetekben

11.15–11.40       Török Petra Eszter (BCE)

Mindenhol ugyanannyit ér az életem? – Avagy létezik–e az önkivégzés területi szubkultúrája Magyarországon

11.40–12.05       Ürmössy Anna (ELTE)

Az algoritmus útjai kifürkészhetetlenek?

12.05–12.30       Szabó Milán (ELTE)

A magyar állam szerepe az autóipari átállásból adódó ágazati átrendeződés megszervezésében

 

Kísérőprogramok

 

  1. április 12. (szerda)

SZABADIDŐS PROGRAMOK

 

14.00–15.30 Egyetemi körséta
Fedezze fel a Nagyerdő szívében az Egyetem téri Campust! A körséta alkalmával vezetett túrán ismerheti meg.

1)  az 1927–1933-ban eklektikus-neobarokk stílusban, 120 holdas erdős parkban épült páratlan szépségű, impozáns főépületet, valamint híres könyvtárát, amely 1933 óta várja olvasóit;

2)  az Élettudományi Központot, ahol a „Ház és plasztika, építészet és szobrászat rit- kán látott, döbbenetes egysége lélegzetelállító hatással vonzza és marasztalja az em- bert, a külső és a belső tér sajátos keveréke megállásra és elgondolkodásra késztet.” (http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=az_egyetemi_konyvtar_epulete_debre- cen)

3)  a Learning Centert, amely főként a külföldi hallgatók tanulási és szabadidős te- vékenységeihez biztosít teret a Natura 2000 védett Nagyerdő szélén.

Helyszín: Debreceni Egyetem, Egyetem téri Campus
Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 14.00
14.00 –16.00 „Impulzus” kriminológiai témájú, szabadulószoba jellegű nyomozó élményprogram
Az IMPULZUS nyomozószobás élményprogram játékos feladatok alkalmazásával kí- vánja prevenció céljából megismertetni a fiatalokat az őket érintő társadalmi veszély- forrásokkal és azok elkerülésének, megoldásának lehetőségeivel.
Helyszín: DSZC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma (Debrecen, Burgundia u. 1.)
Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 13.30
14.00–16.00 Szociopoly – Gazdálkodj, ahogy tudsz (a segélyekből)!

Interaktív – szociológusok által fejlesztett – óriás társasjáték

Ebben a játékban bárki kipróbálhatja, mire is elég az alacsony jövedelem… „…Van egy párhuzamos valóság tőlünk karnyújtásnyira. Élj túl egy hónapot, próbálj meg kijönni a segé- lyekből, lássuk, neked sikerülne-e? Persze ez csak egy játék…” Vagy mégsem?
Helyszín: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) Fszt. 2/4. terem

 

 

16.00 Déri Múzeum, Munkácsy-trilógia megtekintése
A Déri Múzeum Munkácsy Terme tárja a látogatók elé a Jézus életét megörökítő monu- mentális sorozatot, amelynek immár több mint 25 éve Debrecen ad otthont. A látogatás keretében a Munkácsy-trilógia megtekintésére kerül sor élőszavas tárlatvezetéssel.
Helyszín: Déri Múzeum (Debrecen, Déri tér 1.)
Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 15.30
16.00 Csokonai Fórum – színházbejárás
A Csokonai Fórum egy „olyan új játszóhely, amely a kortárs művészetfelfogásnak, gyakor- lásnak és hozzáférésnek ad helyet. (…) olyan igazi nyüzsgő, élénk köztérré (formálódott), amely az ókori Római Birodalomban elterjedt, a városi lakosság számára mindig nyitva álló közösségi teret (fórumot) idézi.”

(https://www.octogon.hu/epiteszet/szinhaz-az-egesz-vilag/)

A 2022-ben megnyitott Csokonai Fórum a város új színháza, mely egy kamara- és egy stúdiószínháznak is otthont ad. Debrecen új, modern kulturális tere, tekintsen be a kulisszák mögé!

Helyszín: Csokonai Fórum (Debrecen, Csapó utca 30.)

Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 15.30

16.00 MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ – interaktív foglalkozás
Legyen részese a kortárs képzőművészet egy alkotásának a szokásos passzív befoga- dó szerep helyett aktív alkotóként. Don Tamás a MODEM vezető kurátora segítségével ismerje meg az alkotói oldalt. Jelszó: Ne hidd el, hogy te nem értesz a kortárs művészet- hez!

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.)

Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 15.30

16.30–17.30 Láss mögé! Fotókiállítás Majoros Árpád Csaba –

a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fotóriportere – csenyétei szegregátumban készített képeiből, Mátrai Roxána értelmező szövegeivel – megnyitó és interaktív tárlatvezetés

Százötvenöt kilométer. Ekkora a távolság Debrecen és Magyarország legszegényebb települése között. Mekkora lehet ember és ember között? Ha megtesszük az első lé- pést, rájövünk, hogy sokkal kisebb, mint elsőre gondolnánk. Ez az első lépés a talál- kozás.

Az interaktív tárlatvezetés során megismerkedhetnek a résztvevők a képek mögötti személyes történetekkel.

Helyszín: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) III. emelet

 

 

20.30 Éjszakai Séta: Alföldi ’Szocio-Sztorik’,

avagy társas borzongás a debreceni éjszakában

Izgalmas kriminológiai témájú esti/éjszakai séta. Debrecen különleges épületeinek, il- letve a hozzájuk kapcsolódó történeteknek a megismerését a City-Legends.Com teszi lehetővé.

Útvonal: Egyetem tér – Egyetem sugárút – Poroszlay út – Bem tér – Péterfia utca

Előadó/túravezető: Horog Máté

Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 20.30

SPORTPROGRAMOK
14.00–15.30 Gerinctorna
Helyszín: Egyetem téri Campus

Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 13.30

További sportolási lehetőségek a konferencia ideje alatt:

a DEAC Sporttelep atlétika pálya (rekortán) április 12-én 12 óráig, április 13-án egész nap látogatható, a szabadtéri kondipark (DEAC Sporttelep és az egyetem téri régi épület mellett) szabadon igénybe vehető.

SELFIE-BOX

Április 12-én és 13-án 14.00 és 18.00 között ’Selfie-box’ várja a verseny helyszí- nén a konferencián résztvevőket, ahol emlékül egyéni és csoportos képeket készít- hetnek.

 

 

  1. április 13. (csütörtök)

KIEMELT SZAKMAI PROGRAM

 

14.30–16.00 Kerekasztal a mai magyar társadalomról
Szakmai beszélgetés a 2018 utáni magyar társadalomról: a társadalom rétegződésé-

ről, az integrációs mechanizmusokról, a magyar társadalom politikai integrációjáról, a munkaerőpiaci változásokról, a társadalom egészségi állapotáról és az emberi kap- csolatokról.

A beszélgetés résztvevői:

Dr. Kovách Imre akadémikus, egyetemi tanár (Debreceni Egyetem; Társadalom- tudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet) – moderátor

Dr. Albert Fruzsina kutatóprofesszor, egyetemi tanár (Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológia Intézet; Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézet)

Dr. Csoba Judit egyetemi tanár (Debreceni Egyetem, BTK Szociológiai és Szociál- politikai Tanszék)

Dr. Elekes Zsuzsanna egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem, Társadalom- és Politikatudományi Intézet, Szociológia Tanszék)

Dr. Huszár Ákos tudományos főmunkatárs (Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológia Intézet)

Dr. Szabó Andrea intézetigazgató, tudományos főmunkatárs (Társadalomtudo- mányi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet)

Helyszín: Debreceni Egyetem, Egyetem téri Campus, Főépület (Egyetem tér 1.) II. emelet X. terem

SZABADIDŐS PROGRAMOK
15.00–17.00 MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ – filmvetítés és tárlatvezetés
„Vonalak – A 2021-es jihlavai filmfesztiválon győztes alkotás egy tipikus posztszocialista közép-európai város, Pozsony mindennapi nyüzsgését és nyűgjeit mutatja be.” (https:// kinedok.net/hu/film/vonalak)

„A Vonal Mentén a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ gyűjtemé- nyének intézményen belüli állandó tárlata. Az eltelt 16 év tudatos gyűjtéseiből, műtárgy- vásárlásaiból és a Debreceni Nemzetközi Művésztelep felajánlásaiból máig folyamatosan formálódó kollekció képezi a kurátori válogatás nyomán létrejött kiállítás alapját, mely a vonal kortárs használatát kutatja különféle médiumokban.” (https://modemart.hu/kialli- tas/vonal-menten-2/)

A programot vezetik: Béres-Áfra Zsuzsa (Alternatív Közösségek Egyesülete) és Török Krisztián Gábor (MODEM)

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.)

Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 14.30

 

 

16.00–17.30 Nemzedékek, Közösségek, Mobilitási esélyek: Társadalmi ’DJ’- szett
A rendezvényen a dalszövegek irányította üzenetek határozzák meg a beszélgetés fo-

nalát, amelyben szó lesz a nemzedékekről, a mobilitási esélyekről, tanulási/tanítási, felzárkózási sikerekről, a családi stratégiákról és a mindennapi élményekről a szocio- lógus és a fejlesztő szakemberek szemével.

Moderátor: dr. Szarvák Tibor

Résztvevők:

Daróczi János, kommunikációs szakember, főigazgató, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Kiss Dávid, programvezető, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Bódi Edit, elnök, Rév Egyesület, Méra

Zeng Együttes: Szarka Edit, Seres Antal

Helyszín: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) Fszt. 5. terem

16.00–17.00 Karrierépítés – Startolj a LinkedIn-nel!
Ismerje meg közelebbről a karrier-menedzsment világát! Milyen a hatékony LI-profil?

A tökéletes LI-post titka, LinkedIn etikett.

Előadó: Kokkonen Mónika (INT-Solution Kft.)

Helyszín: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) Fszt. 2/4. terem

16.00 Déri Múzeum, Munkácsy-trilógia megtekintése
A Déri Múzeum Munkácsy Terme tárja a látogatók elé a Jézus életét megörökítő monu-

mentális sorozatot, amelynek immár több mint 25 éve Debrecen ad otthont. A látogatás keretében a Munkácsy-trilógia megtekintésére kerül sor élőszavas tárlatvezetéssel. Helyszín: Déri Múzeum (Debrecen, Déri tér 1.)

Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 15.30

16.00–18.00 Belvárosi Betekintő Barangolás
A várost bemutató séta Debrecen történelmi és kulturális emlékein keresztül vezeti végig az érdeklődőket. A túra magában foglalja a Nagytemplom belső terének látoga- tását. A Nagytemplom nem csupán a magyar reformáció ikonikus épülete, hanem tör- ténelmi és kulturális szempontból is kiemelkedő helyszín. 1849. április 14-én Kossuth Lajos itt olvasta fel a Függetlenségi Nyilatkozatot, ezért a Nagytemplom hazánk egyik legfontosabb Nemzeti Emlékhelye is.

Előadó/túravezető: Horog Máté

Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 15.30

18.00 Csokonai Fórum – Szabó Magda: Für Elise (a színdarab megtekintése)
Rendező: Ráckevei Anna Jászai-díjas Érdemes és Kiváló művész

Helyszín: Latinovits Zoltán terem, Csokonai Fórum (Debrecen, Csapó utca 30.)

 

20.00 ’OTDK Víztorony Party’ – a Lóci játszik zenekar koncertje
„A Lóci játszik zenekar őszinte életszemléletével és energikus színpadi jelenlétével keríti szinte azonnal a hatalmába a koncertre látogatókat. A zenekar néhol balkáni, néhol pedig alternatív beütésű, és ez egy olyan különleges, családias, és szórakoztató hangulatot hoz, amíg színpadon vannak, hogy az ember rögtön úgy érzi teljes mértékben ellazulhat, és át- adhatja magát a fúvósokkal tarkított funky szólamoknak.” (https://www.goldrecord.hu/ zenekar/loci-jatszik)

A koncertet követően a szórakozás további részéről Audrey gondoskodik.

Az ’OTDK Víztorony Party’ helyszíne az 1912-ben épült 34 méter magas Nagyerdei Víz- torony, amely a Debreceni Egyetem hallgatói klubhálózatának része.

Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Debrecen, Pallagi út 7.)

SPORTPROGRAMOK
7.00 Közös reggeli futás a Nagyerdő szívében
Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület főbejárata előtt (Egyetem tér 1.) 7.00
10.00–11.30 Társastánc
Helyszín: Egyetem téri Campus

Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 9.30

14.00–15.30 Szabadon választható labdajátékok
Helyszín: Egyetem téri Campus

Gyülekező: Debreceni Egyetem Főépület (Egyetem tér 1.) – Információs pult, 13.30

 

További sportolási lehetőségek a konferencia ideje alatt:

a DEAC Sporttelep atlétika pálya (rekortán) április 12-én 12 óráig, április 13-án egész nap látogatható, a szabadtéri kondipark (DEAC Sporttelep és az egyetem téri régi épület mellett) szabadon igénybe vehető.

A Láss mögé! Fotókiállítás az egész rendezvény ideje alatt megtekinthető.
TECHNIKAI INFORMÁCIÓK:

Kérjük a regisztrált érdeklődőket, hogy a távolabb eső programokra történő eljutás érdekében vegyék figyelembe a csoportok indulásának pontos idejét és időben ér- kezzenek meg a gyülekező helyszínére, a programtervben kiírtaknak megfelelően. A programokkal kapcsolatban kérdés esetén Nemes-Zámbó Gabriellához (nemes. zambo.gabriella@arts.unideb.hu) fordulhatnak. Bővebb tájékoztatást a progra- mokról a konferencia ideje alatt az Információs pultnál kérhetnek.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

A program a bkt.unideb.hu oldalon olvasható.

Kezdőkép: Frank Yvette