Magyar alkotók sikere az Avignoni Színházi Fesztiválon

Kultúra

A jubileumi, 75. Avignoni Fesztiválon volt az első külföldi élő bemutatkozása Wéber Kata Czastki Kobiety (Pieces of a woman) című darabjának Mundruczó Kornél rendezésében, amelyet a TR Warszawa mutatott be a 2018/2019-es évadban.

Az avignoni közönség szombaton hosszú percekig tartó álló tapssal, ovációval fogadta a gyermeket elvesztő nő történetét feldolgozó művet, amely a 2020-ban a Velencei Filmfesztiválon bemutatott film alapjául is szolgált, és amelyet később Oscar-díjra jelöltek – közölte a Proton Színház hétfőn az MTI-vel.
A francia bemutatót követően nyolc estén keresztül lehet megnézni a színdarabot, emellett kísérőprogramként a rendező három filmjét is levetítik (Pieces of a woman, Jupiter holdja, Fehér isten). Mundruczó Kornélt nem először hívták meg Avignonba, 2012-ben a Proton Színház Szégyen című előadása szerepelt az egyik legnagyobb rangú színházi fesztiválon.

A Czastki Kobiety online formában már több fesztiválon (Ruhrtriennale 2020, Kunstenfestivaldesarts 2021) szerepelt, de ez az első alkalom, hogy élőben is élvezheti a közönség. A franciaországi meghívás a varsói színház életében is nagy jelentőségű, utoljára 2011-ben szerepeltek az Avignoni Fesztivál programjában. Ráadásul az idei válogatásban ez az egyetlen kelet-közép európai színházi előadás.

A francia vendégjátékot követően további külföldi fesztiválokon is szerepel majd a színdarab, az athéni Epidaurus Fesztiválon (2021. szeptember 2-4.) és Rómában a Romaeuropa Fesztiválon (2021. szeptember 17-19.) lesz látható, illetve ősszel a varsói TR Warszawa repertoárján.

(MTI)