Nagyvárad kincseiből nyílt kiállítás a debreceni Déri Múzeumban

Kultúra

A debreceni katolikus újjászületés 300. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás Várad kincsei Debrecenben címmel a Déri Múzeum Zoltai termében pénteken.

A tárlat a nagyváradi püspökség legszebb egyházi kincseit tárja a debreceni közönség elé, köztük értékes festményeket, ötvösremekeket, ornátusokat (papi díszöltözeteket).
A múzeum dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget Papp László polgármester köszöntötte, aki a várost a magyar nemzet spirituális központjának nevezte, hiszen Debrecen a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debrecen-nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye s két hónapja a Magyar Görögkatolikus Metropólia központja. Itt található a vidéki zsidóság legnagyobb hitközsége is, de számtalan kis egyház is képviselteti magát a városban. “Mindez azt bizonyítja, szeretetben, békességben élünk itt, hiszen Debrecen mindig is befogadó, elfogadó város volt” – hangoztatta Papp László.

Bosák Nándor római katolikus püspök azon meggyőződésének adott hangot, hogy a 300 éve itt élő katolikusok is hozzájárultak a város gazdagodásához, és az idei emlékév példát, útmutatást ad a jövőre. “A Várad kincsei kiállítás nemcsak a múltat, hanem a jelen lelkesedését is szolgálja” – hangsúlyozta a debrecen-nyíregyházi megyés püspök.
Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa köszöntőjében a magyarországi vallási felekezetek fellegvárának nevezte Debrecent, majd a római mondást idézte, miszerint a történelem az élet tanítómestere. “A kiállítás is ezt szolgálja, egymás megismerését, a kölcsönös megbecsülést, a nyitottságot a közös értékek befogadására,” szögezte le.

Böcskei László római katolikus püspök a kiállítást megnyitó beszédében kiemelte: kincsek helyett értékekről szól a kiállítás, hiszen az érték többet fejez ki, olyan többletet, ami által a kincs egy közösség számára különös fontossággal bír. A kiállított ornátusok, festmények, portrék, ötvösmunkák elődeink alkotó hitét mutatják be, ami cselekedetekre ösztönöz bennünket, mivel nem csak múltunk van, hanem a jövőnket is építjük – vetítette előre a nagyváradi megyés püspök.

A kiállítás szeptember 13-ig látogatható hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig.