Tettlegességig fajult a haragos viszony Pocsajban

Helyi hírek

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy kapával támadt rá haragosára.

A vádlott 2020. május 19-én 19 óra körüli időben a nála lévő kapával hazafelé tartott Pocsajban, közben elhaladt a sértett háza előtt. Ebben az időpontban a sértett és a felesége kint voltak az utcán és amikor meglátták egymást a vádlottal hangos szóváltás alakult ki köztük. A további veszekedés elkerülése végett a sértett és felesége bementek az udvarra, azonban ekkor a feldühödött vádlott a nyitott kiskapun bement a sértett udvarára és a lakóház melletti járdán rátámadt a sértettre, a kapa élével megvágta a sértett védekezésképpen felemelt bal alkarját, majd elszaladt a helyszínről.

A bántalmazást követően a sértettet kórházba szállították, a megsérült feszítő ínt össze kellett varrni. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ügyben a nyomozást a Berettyóújalui Rendőrkapitányság folytatta le.

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a különös visszaeső vádlott ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta. A vádiratban a járási ügyészség a büntetés konkrét mértékére vonatkozóan is indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.