Szijjártó: fontos, hogy Magyarország önellátóvá váljon az orvostechnikai eszközök gyártásában

Gazdaság

A jövőbeli biztonság egyik fontos záloga az, hogy Magyarország önellátóvá váljon az orvostechnikai eszközök gyártása terén – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Beurer Hungária Kft. csarnokavató ünnepségén kedden Veszprémben.

Szijjártó Péter kiemelte: növelni kell az orvostechnikai eszközök gyártási kapacitását, amelyek hozzájárulnak az egészségügyi védekezés sikeréhez további járványhullámok esetén is.

A tárcavezető tájékoztatása szerint az orvostechnikai eszközöket gyártó Beurer Hungária Kft. mintegy 1,7 milliárd forintos beruházásához a magyar kormány 485 millió forintos támogatást biztosít.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a járvány rámutatott, hogy rendelkezni kell azokkal a stratégiai képességekkel, amelyek békeidőben logikátlannak tűnnek, nyugodt körülmények között pénzügyileg nehezen magyarázhatók, de amikor vészhelyzet van, akkor életek megmentésére alkalmasak.

Ezért is tett meg a kormány mindent annak érdekében, hogy Magyarországnak legyen saját maszkgyártási, lélegeztetőgép-gyártási képessége, ezért építettek oltóanyaggyárat és vettek teherszállító repülőgépet is – jegyezte meg.

A magyar-német gazdasági kapcsolatok alapvetően határozzák meg a magyar gazdaság fejlődését – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Azt mondta: Németország a legnagyobb beruházó Magyarországon, a két ország közti kereskedelmi forgalomban pedig az első négy hónapban 16 százalékos növekedés valósult meg.

Hozzátette: ha Magyarország exportrekordot tud dönteni, akkor az export és a GDP összefüggései alapján gyakorlatilag borítékolható lehet az 5,5 százalékos gazdasági növekedés – tette hozzá.

Ovádi Péter (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője a csarnokavatón arról beszélt: a Beurer Hungária Kft. majdnem 30 éve biztosít megélhetést helyben csaknem 300 családnak. Kitért a cég megközelítését szolgáló Pápai útra is, melyet a városi önkormányzat az iparterületi infrastruktúra-fejlesztés részeként újított meg.

Soós Csaba, a Beurer-Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója a beruházást bemutatva elmondta: a kétszintes, összesen 3000 négyzetméteres épület mellett egy 1250 négyzetméter alapterületű alapanyagraktárt is kialakítottak. Tájékoztatása szerint a társaság tavaly maszkgyártásba kezdett valamint további három termékkel – nagy teljesítményű infralámpával, elektromos vérnyomásmérővel és érintésmentes lázmérővel – bővíti a palettáját.

A Beurer Hungária Kft elektronikusan leadott beszámolója szerint 2019 áprilisa és 2020 márciusa közt több mint 27 millió eurós árbevételt ért el, amely egymillió euróval meghaladta az egy évvel korábbit. Adózás előtti eredménye 2,392 millió euró volt, az időszakban 272 dolgozót foglalkoztatott.

(MTI)