Valódi munkavédelmi ellenőrzést, a szabályok megszegését követő súlyos következményeket, szemléletváltást, erős munkavállalói jogokat, valamint hatékony megelőzést sürget a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapján is a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ).
Az MTI-nek a keddi emléknap alkalmából küldött közleményében a szervezet kiemelte: elfogadhatatlan, hogy a tavaly 5 százalékkal 21 252-re emelkedett munkahelyi baleset mellett 65 halálos kimenetelű is volt. A halállal végződő esetek száma 75-ről 65-re csökkent ugyan, de ez még így is nagyon sok, különösen az elvárható nullához képest – vélekedett Zlati Róbert elnök a közleményben.
Zlati Róbert szerint azonban ma már nem csak a fizikai veszélyekről kell beszélni, mert egyre többen dolgoznak túlterhelten, állandó időnyomás alatt, létszámhiányban. A fáradtság, a stressz, a kiégés nem annyira látható, mint egy törött csont, viszont ugyanúgy rombol, és balesetekhez vezethet. A biztonság nemcsak a sisakról és a védőkesztyűről szól, hanem az ember teljes állapotáról – hangsúlyozta.
A közlemény szerint a szakszervezetek álláspontja világos: a munkavédelem nem lehet puszta papír, valódi ellenőrzésre és a hibák következményeire van szükség.
A szabályoknak nemcsak létezniük kell, hanem érvényesülniük is. Emellett erős munkavállalói jogokat sürgetnek, szerintük a dolgozónak joga kell legyen megállítani a veszélyes munkát, és jelezni a problémát. Nem utólagos vizsgálatokra, hanem olyan rendszerre van szükség a MASZSZ szerint, amely felismeri a kockázatokat – legyenek azok fizikaiak vagy lelki természetűek – és időben beavatkozik.
Szemléletváltást is sürget a szervezet, mert amíg a biztonság szimplán költség, addig nem lesz igazi biztonság. “Amíg az emberi élet nem az első, addig nem lesz változás”
– fogalmaztak a közleményben.
A szakszervezetek április 28-án, most kedden 19 óra 30-kor gyertyagyújtással egybekötött emlékezést tartanak a Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emlékkövénél. “Az emlékezés önmagában nem elég. A legnagyobb tisztelet, amit az áldozatoknak adhatunk, az az, ha tanulunk a tragédiákból – és nem engedjük, hogy megismétlődjenek” – írta a közleményben Zlati Róbert.
(MTI)