Szolnoki polgármester: nőtt a helyi iparűzésiadó-bevétel, de emiatt az államkasszába fizetendő összeg is

Helyi hírek

Idén 8 milliárd forint helyett 8,9 milliárd forint helyi iparűzésiadó-bevétele keletkezett Szolnoknak. Ez egyrészt “csodálatos információ”, a tragédia az, hogy emiatt 619 millió forintot kellene november-december folyamán befizetni az államkasszába – mondta Szolnok polgármestere csütörtökön a közgyűlés ülése utáni sajtótájékoztatón.

Györfi Mihály (Tegyünk Szolnokért Egyesület-Jobbik-Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-Zöldek-Agóra Egyesület) közölte: május végén a kormány még azt a tájékoztatást adta, hogy nulla forintot kell ebben az évben befizetni, a költségvetés szerkezete is ehhez igazodott. Ez egy nagy figyelmeztetés, hogy nem bízhatnak meg a kormány által elfogadott országos költségvetésben – tette hozzá.

Györfi Mihály beszámolt arról is, hogy Szolnok 619 millió forint értékben pályázatot fog benyújtani a kormányhoz rendkívüli támogatás igénybevételére.

Eddig kistelepülések vették igénybe ezt a fajta támogatást, most november 15-ig meghosszabbítják és olyan települések előtt is megnyitották a lehetőséget, mint Szolnok, ahol a plusz adóbevételből eredő elvonás “óriási problémákat” okoz – közölte.

Györfi Mihály szerint “megint csődközeli állapotba” lök a magyar kormány legalább húsz megyei jogú várost. Ebből kettőt – Salgótarjánt és Egert – már megsegítették két-kétmilliárd forinttal, Szolnok még vár a sorára.

Hozzátette: nem csak segítséget kértek, azt szeretnénk, ha visszaadnák azokat a forrásokat, amelyeket “tőlünk elvesznek”.

Idén 2,5 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie a városnak; Szolnok befizeti ezt az összeget, és nem látja viszont, sőt azok a települések sem, “akikkel nekünk szolidárisnak” kellene lenni – mondta.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy nem szavazta meg a közgyűlés az akkumulátoripari beruházások elvi megítélésről szóló előterjesztést, a Fidesz-frakció és a volt LMP-s képviselő nem támogatta azt.

A kínai elektrolitgyár Szolnokra települése kapcsán újra előtérbe került a kérdés, mert az emberek látják, hogy az Abony és Szolnok közötti állami ipari parkban elkezdődtek a földmunkák, és egy új út előkészítése zajlik – mondta a polgármester, hozzátéve: erről nem érkezett tájékoztatás hozzájuk, várják a HIPA hivatalos válaszát, az emberek ugyanis joggal gondolják, hogy a kínai elektrolitgyár építkezik. Jelezte: az előterjesztés az átláthatóságot szolgálta volna, és újra napirendre veszik.

(MTI)