Három koncert szerepel a Szolnoki Szimfonikus Nyár – Parti-Túra Fesztivál programjában
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar három koncertet ad augusztusban a Szolnoki Szimfonikus Nyár – Parti-Túra Fesztiválon – közölte a zenekar hétfőn az MTI-vel.
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar három koncertet ad augusztusban a Szolnoki Szimfonikus Nyár – Parti-Túra Fesztiválon – közölte a zenekar hétfőn az MTI-vel.
Az idei, Szolnokon megrendezett Országos Színházi Találkozó (OSZT) kedd esti díjátadó ünnepségén a szakmai zsűri és a szervezők elismeréseket adtak át a legkiemelkedőbb produkciók és alkotók számára – tájékoztatta az esemény kommunikációjával megbízott ügynökség szerdán az MTI-t.
Tizenhárom professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész részvételével 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban a szolnoki Tiszaligeten, július 21-től 27-ig.
Kiállítások, tűzugrás, zenés programok és kézműves foglalkozások is szerepelnek a Múzeumok éjszakája programjában Szolnokon.
A 27. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon a néptáncosok, zenészek, koreográfusok és a szakmai zsűri mellett több száz rajongó vesz részt május 30. és június 1. között – olvasható a rendezvény honlapján.
Közösségteremtő a Szolnok város első ismert említésének 950. évfordulója alkalmából rendezett, Szolnok ispán öröksége című kiállítás – közölte a közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár vasárnap a Szolnoki Galériában.
Amélie Bonnin francia rendező első – zenés – nagyjátékfilmjének (Partir un jour – Egy nap elmegyünk) versenyen kívüli díszbemutatójával kezdetét vette kedd este a 78. cannes-i nemzetközi filmfesztivál, amelynek megnyitóünnepségén Robert de Niro Oscar-díjas amerikai filmszínészt tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntették ki.
Versmegálló, nyereményjáték, előadás, kiállítás és közös szavalás is szerepel a költészet napi programok között Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
Kiss Diána Magdolna, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja kapta a Tompos Kátya-díjat, amit első alkalommal adtak át a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezett emlékkoncert keretében szombaton – közölte a Tompos Kátya Alapítvány az MTI-vel hétfőn.
Szombaton kezdődik A Dal 2025, a legújabb magyar dalok seregszemléje. A hét héten át a Dunán látható showműsorba 32 produkció jutott be, közülük az első válogatóban nyolc mutatkozik be.